Biztonság Hete 2019

A MABISZ kezdeményezésére elindult Biztonság Hete tematikus programhét 2019-ben már harmadik alkalommal jelentkezik. Az országos programsorozat megnyitóját szeptember 23-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezik meg. Az ezt követő országjáró rendezvény minden megyében várja a 9-14 éves korosztály tagjait, akik közül több tízezren találkozhatnak a széleskörű együttműködés szereplőivel.

Várható menetrend

  • Szeptember 23. Ünnepélyes nyitórendezvény és sajtótájékoztató – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
  • Szeptember 23-27. Megyei programok a rendőrség szervezésében a Biztonság Hetén
  • Szeptember 28. Záró rendezvény és családi nap – Újbuda – Bikás park
XVI. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás - Biztos Tudást!

Fókuszban a tudatos fogyasztó és a képzett közvetítő

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége éves konferenciája több mint másfél évtizede a hazai biztosítási szakma „csúcstalálkozójának” számít. Az idei évben is több mint hétszáz érdeklődő, köztük a legnagyobb biztosítási társaságok vezetői jelezték részvételüket.

Az idei program előadói között szerepel többek között Gion Gábor, a PM pénzügyekért felelős államtitkára, Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, és ezúttal is számíthatunk a MABISZ részéről a biztosításpiac aktuális folyamatainak áttekintésére. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően idén is átadják majd az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak odaítélt díjakat.