Ki fizet a leégett várért?
2012.03.14
Fedezhetné a krasznahorkai vár hét végén leégett tetõszerkezetének felújítását az az összeg, 11 millió 600 ezer euró, amennyire a vár be volt biztosítva – idézi Daniel Krajcer szlovák kulturális minisztert az MTI.

A miniszter hozzátette, hogy a vár biztosítva volt és 11 millió 600 ezer euró a felsõ határa annak az összegnek, amelyet a biztosító folyósíthat. Rámutatott, ez az összeg fedezné a tetõszerkezet felújítását.

A leégett várban a mûtárgyak 90 százaléka épségben maradt. Jelenleg ezek leltározása és a mûtárgyak elszállításának elõkészítése zajlik. A megmaradt mûkincsek a beltéri kastélyba, a kassai Mûszaki Múzeumba és a Kelet-Szlovákiai Múzeumba kerülnek. \"Annyi már most elmondható, hogy a mûtárgyak mintegy 90 százaléka mellett a belsõ terek nagy része is épen maradt\" - tájékoztatott a kulturális miniszter. Elmondta, ott, ahol a mennyezet nem sérült meg, a kiállított tárgyaknak sem esett bajuk.

A miniszter szerint, ha minden a tervek szerint alakul, néhány hónapon belül legalább részben befedik a várat, hogy az akár már szeptemberben részlegesen látogatható legyen. Daniel Krajcer korábban a TA3 hírtelevízió mûsorában azt mondta, a felújítás \"hónapok, nem pedig évek kérdése lesz\".

A szlovák kulturális miniszter megköszönte az országon belüli és a külföldi segítõ szándékot. Elmondta, hogy a Szlovák Nemzeti Múzeum, amelynek kötelékébe a krasznahorkai vár is tartozik, közzéteszi azt a központi számlaszámot, amelyre anyagi támogatást lehet küldeni.

Az esetleg sérült kiállítási tárgyakat vélhetõen Pozsonyban újítják fel.

A szombaton két tizenéves dohányzó gyerek okozta tûz következtében leégett a krasznahorkai vár teljes tetõszerkezete. Felbecsülhetetlen eszmei kár keletkezett, számos mûkincs elpusztult.