Baleseti adó: több ügyfélnek már megszüntették a kötelezõjét!
2012.03.28
Nem indult zökkenõmentesen a baleseti adó bevezetése. A Népszabadság által megkérdezett biztosítók arról számoltak be, hogy vannak olyan ügyfeleik, akik nem fizették be idõre a baleseti adót, s elõfordult az is, hogy emiatt fel kellett mondaniuk az autós kötelezõjét.

A jogszabály értelmében, ha az adó alanya (a gépjármû üzemben tartója) a kgfb-tarifa és az adó összegénél kevesebbet fizet, a biztosítóknak a befizetésbõl elsõ körben a baleseti adót kell kiegyenlíteniük, és csak a fennmaradó részt fordíthatják a díjtartozásra.

A biztosítók jellemzõen egy közös csekket, illetve fizetési értesítõt küldtek ki az ügyfeleknek, de külön, utólag kellett befizetniük az új terhet azoknak, akik már tavaly kiegyenlítették esedékes tarifájukat. Problémát okozhat az is, ha az autós rosszul adja meg vagy elfelejti módosítani a bankjának adott beszedési megbízást, és így a biztosító csak a kötelezõ díját tudja leemelni számlájáról.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szerint, ha tömeges problémáról lenne szó a befizetések körül, a szervezetnek arról tudomása lenne – értesült a nol.hu Gilyén Ágnestõl, a Mabisz kommunikációs fõosztályvezetõjétõl.

A lap által megkérdezett biztosítók mindegyike arról számolt be, hogy vannak olyan ügyfeleik, akik nem fizették be idõre a baleseti adót, s elõfordult az is, hogy emiatt fel kellett mondaniuk az autós kötelezõjét. A Groupama Garancia tapasztalatai szerint csak az ügyfelek egy kis részénél volt probléma az új közteherrel. Azoknál az autósoknál fordulhatott elõ, hogy nem fizették be a közterhet, akik még tavaly rendezték tarifájukat, így külön, utólag kellett volna kiegyenlíteniük az adót – nyilatkozta a nol.hu-nak Máhig Attila, a Groupama nem-életbiztosítási ügyvezetõ igazgatója. Ha a befizetett összeg nem fedezte az idõszak díjelvárását, akkor a szerzõdés díjrendezetlen lett, és ezért a hatvanadik napon törölték. Ám erre csak a szerzõdésállomány egy nagyon kis részénél került sor – tette hozzá.

A január elsejei évfordulósoknak február végéig kellett befizetni a baleseti adót, ez az autósok 65-70 százaléka. Az õ esetükben majd minden tizedik-huszadik ügyfélnél elõfordult, hogy csupán a biztosítási díjat fizették be – mondta Papp Lászlóné, az Aegon Magyarország gépjármû-biztosítási üzletág igazgatója. Voltak olyanok is – tette hozzá –, akik sem a baleseti adót, sem az aktuális díjat nem fizették be, ezen ügyfelek szerzõdései szintén megszûntek.

A K & H tapasztalatai szerint az ügyfelek együttmûködõk, és az esedékes díjjal együtt a baleseti adót is megfizetik – értesült a lap Kaszab Attilától.

„Amennyiben kgfb-szerzõdés – akár a baleseti adó ki nem egyenlítése következtében – a díj nem fizetése miatt megszûnik, a törvényi elõírások szerint az autósnak ugyanannál a biztosítónál újra kell kötnie biztosítását. Amíg ezt nem teszi meg, a Mabisz által meghatározott fedezetlenségi díjat kell fizetnie, amely személyautó esetében a jármû teljesítményétõl függõen 270-560 forint naponta” – hívták fel a figyelmet a Generali-Providenciánál.

Fontos tudni azt is, hogy az illetékes polgármesteri hivatal jegyzõje kivonathatja a forgalomból azt a jármûvet, amelyre nincs érvényes kötelezõ, vagyis ilyenkor az autós azt is kockáztatja, hogy leszerelik a rendszámát.