Újabb csúcsot döntött a benzinár - tovább vizsgálódik a GVH!
2012.04.18
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már közel két éve vizsgálja a Mol üzemanyagár-képzését, holott a vizsgálati határidõ már tavaly év végén lejárt. A várakozások szerint a hivatal nem marasztalja el az olajtársaságot – írja a Népszabadság.

2010 májusában indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal azzal a kimondott gyanúval, hogy az olajtársaság visszaélve erõfölényével túlságosan magas árakat alkalmazott. A versenytörvény szerint a vizsgálatot hat hónapon belül be kell fejezni, ugyanakkor, hogy az ügy bonyolultsága miatt ez kétszer hat hónappal meghosszabbítható, vagyis GVH továbbra is a törvényes határidõn belül jár el – mondta Gondolovics Katalin, a GVH sajtószóvivõje a lapnak.

A GVH 2010-ben azt közölte, hogy észleléseik és piaci információk szerint az a gyanúja, hogy a Mol üzemanyagpiacokon 2006. január 1. óta alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasak, aminek érezhetõ hatása lehet a kiskereskedelmi árakra is. Leszögezték ugyanakkor, hogy a gyanú nem jelenti a jogsértés megállapítását.

A lap szerint a szakértõk többsége arra számít, hogy a hivatal - ahogy a korábbi vizsgálatok alkalmával sem, úgy - ezúttal sem marasztalja el az olajtársaságot. Mint írják, a Mol pontosan követi a benzin, illetve a gázolaj külföldi tõzsdéken alakuló jegyzésárait, rászámolva a forint dollárhoz viszonyított alakulását is. Ha nem így tenne, az itthoni kútcégek a konkurens finomítóktól rendelnék meg a termékeiket. A kutak 80-90 százaléka jelenleg a Moltól veszi meg az üzemanyagot. A 95-ös benzin szerdától újabb csúcsra ért, immár 454 forint a literenkénti átlagára.