Fokozottabb figyelmet igényel a zökkenõmentes kárrendezés
2012.05.03
A gépjármû-biztosítások területén lezajlott nagymértékû díjcsökkenés hatása az alkuszok tapasztalatai szerint az utóbbi idõkben érezhetõ hatással volt a kárrendezési folyamatokra is. Ma már egyetlen biztosító sem engedheti meg magának, hogy ne szûrje ki a visszaélésre gyanút adó káreseteket, ami a kárrendezést összességében a korábbinál szigorúbbá és sok esetben nehézkesebbé tette. Az ügyfelek észrevételei alapján a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) az alábbiakban összefoglalja, hogy mire érdemes odafigyelni, hogy a kárrendezés során gördülékenyen, probléma nélkül jussunk hozzá a nekünk járó biztosítási összeghez.

Helyszíni buktatók

Baleseti bejelentõ – fontos, hogy az autónkban mindig tartsunk néhány nemzetközi (a köznyelvben a színe alapján ’kék-sárgának is nevezett) baleseti bejelentõt, így akár több szereplõt érintõ eseményt is hiánytalanul le tudunk dokumentálni a biztosítók által elvárt formában. A helyszínen készségesnek tûnõ károkozó késõbb megváltoztathatja álláspontját, ezért fontos, hogy egyértelmûnek tûnõ esetekben is írásban külön is kérjünk tõle nyilatkozatot a bejelentõ 14. megjegyzés pontjában arról, hogy a balesetben elismeri a felelõsségét.

Okostelefon: mire jó, és mire nem? – Számos biztosító kínál okostelefonra baleset-bejelentési alkalmazást, ám ez nem helyettesíti az elõbb említett dokumentumot. Leginkább azért nem, mert az ott közölt információkat a felek nem tudják hitelesen igazolni aláírásukkal. Arra viszont mindenképpen ki tudjuk használni mobiltelefont, hogy a megfelelõ dokumentálás érdekében a lehetõ legtöbb körülményt igyekezzünk fényképen is rögzíteni.

Rendõr kihívása – A baleseti események nagy részében a felek rendõr közremûködése nélkül is rendezni tudják a szükséges teendõket. Három esetben azonban mindenképpen hívjunk rendõrt a helyszínre:

  • személyi sérüléssel járó baleset esetén
  • ha felmerül a gyanúja, hogy a másik fél ittasan vezette jármûvét (ha errõl jegyzõkönyv készül ugyanis, akkor szinte vitathatatlanná válik a felelõssége)
  • ha a felelõsség és más fontosabb körülmény megítélésében eltérõ a felek álláspontja

Több elem sérülése - Fõként többszörös ütközés esetén fordul elõ, hogy az autón eltérõ helyeken is keletkezik sérülés. A biztosítóval történõ egyeztetések során sokszor problémát okoz annak egyértelmû igazolása, hogy e sérülések mindegyike az adott baleset során keletkezett, ezért ezek megfelelõ dokumentálására (fénykép, tanúk, rendõrségi jegyzõkönyv) fokozottan oda kell figyelni.

Kárbejelentés

Ne csússzunk a határidõvel – Ha csak tehetjük, a kárt 2 munkanapon belül jelentsük a biztosítónak (vagy a vele kapcsolatban álló szakszerviznek). Mindez nemcsak azért fontos, hogy a folyamatot elindítva mielõbb a pénzünkhöz és a megjavított autónkhoz jussunk, hanem amiatt is, mert a késlekedés – fõként, ha több sérülés is van az autón – felvetheti a gyanút, hogy egyes károk nem is a baleset idõpontjában keletkeztek. Ez pedig az ügyintézés további elhúzódását, rosszabb esetben a kárigény egy részének elutasítását is eredményezheti.

Hiányos dokumentáció – A biztosítót ugyan jogszabály kötelezi arra, hogy három hónapon belül mindenképpen meghatározza a kárösszeget, ám az óra csak akkor kezd ketyegni, ha valamennyi, a biztosító és szerviz által kért dokumentumot rendelkezésre bocsátottunk. A kárügyintézés elhúzódásának ez a leggyakoribb oka. Cégek esetén sokszor egy hiányzó bélyegzõ, ÁFA-nyilatkozat vagy az aláírási címpéldány másolatának hiánya is akár hetekre megakaszthatja a folyamatot.

Kárösszeg megállapítása

Vagyoni és nem vagyoni kártérítés – A balesetben nem csupán a jármû sérülhet. A biztosító személyi sérülés vagy egyéb vagyontárgy (ruházat, poggyász, szemüveg, stb.) károsodása esetén is köteles jótállni. Kevesen tudják, de ha a jármû igazolhatóan pótolhatatlan a javítás idejére, a kölcsönzött bérautó díját is térítenie kell. Mindehhez azonban ezeket a kárigényeket is egyértelmûen jeleznünk kell a biztosító felé.

Nem köt a rendõrségi jegyzõkönyv sem – A biztosítónak jogában áll a károsult vétlenségérõl kiadott rendõrségi igazolás ellenére is elutasítani a kárigényt, vagy kármegosztást megállapítani. Ezért is különösen fontos a baleset megfelelõ dokumentálása, komplikált helyzetben emiatt ne habozzunk a bennünket képviselõ alkusz tanácsát is kikérni.

Totálkár – Gyakori probléma a roncsérték meghatározása is. A biztosítók által meghatározott értéken ugyanis gyakran nem sikerül a roncsot értékesíteni. Ebben az esetben azt kell elérni, hogy a biztosító vagy segítsen a vele szerzõdõ kereskedõkön keresztül a megadott roncsértéken eladni az autót, vagy térítse meg a roncsra beszerzett ajánlatok és a megállapított roncsérték különbözetét.

Avultatás – Megkerülhetetlen biztosítási alapelv, hogy a károsult nem gazdagodhat a káresemény kapcsán. Ez vonatkozik a beépített alkatrészekre is, vagyis például öreg autó esetén egy alkatrészcsere során sem fizeti ki a biztosító az alkatrész teljes vételárát, csupán annak avultatott mértékét. Ebben a tekintetben – ha cascóra rendezzük a kárt – az önrészen kívül mindig számítanunk kell arra, hogy az avulás mértékét is nekünk kell fizetnünk.

Egyre több esetben van szükség alkuszi közvetítésre

„Az Alkuszszövetség tagjaihoz az elmúlt idõszakban növekvõ számú ügyfél fordult annak érdekében, hogy ne csupán a biztosításkötés során, hanem a problémás kárügyintézés folyamatában is szakmai képviseletet kapjanak – jelentette ki Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ gépjármûszekciójának elnöke. – A független alkuszok szakértelmük és biztosítási kapcsolataik révén elsõsorban az alábbi problémák megoldásában tudtak támogatást nyújtani: kárbejelentés megfelelõ tartalmához kapcsolódó tanácsadás, elhúzódó folyamatok akadályainak elhárítása, illetve a megállapított kárösszeggel (valamint roncsértékkel) kapcsolatos lehetõségek felmérése.”

Alapvetõ javulást hozhatna a direkt kárrendezés bevezetése

A helyzetet azonban nem egyedi, hanem általános szinten volna célszerû rendezni. Minden korábbinál indokoltabb a direkt kárrendezés lehetõségének a FBAMSZ által immár évek óta szorgalmazott bevezetése. Ennek lényege, hogy az ügyfél választhat, hogy a károkozó, vagy a saját KGFB-biztosítóján keresztül rendezi autója kárát. Ebben a pillanatban ugyanis az ügyfélnek érdekévé válik olyan biztosítóval szerzõdni, amely hangsúlyt fektet a minõségi kárrendezésre, ily módon az immár romboló kötelezõpiaci árverseny a szolgáltatások versenyévé válhatna.