Kiderült, mitõl félünk nyáron a legjobban!
2012.05.31
A Generali ügyfelei körében május során végzett felmérésébõl kiderült, az otthonuk biztonságát érintõen leginkább a betöréses lopásoktól, a tûzesetektõl és az idõjárással összefüggõ károktól tartanak a megkérdezettek. Ezzel szemben a legvalószínûbb káreseménynek a csõtöréseket jelölték meg, míg a betörésre szinte egyáltalán nem számítanak. Az egyedi igények kiszolgálása érdekében a biztosítótársaság nemrég megújította otthonbiztosítását, aminek köszönhetõen most mindenki maga állíthatja össze a számára legmegfelelõbb szolgáltatáscsomagot a személyes preferenciái és életkörülményi alapján. A választható elemek közé tartozik például az idõjárás-biztosítás vagy az öko csomag is.

A Generali Biztosító felmérést készített ügyfelei körében a lakásbiztosításhoz kapcsolódó káresetek témakörében. A felmérésben résztvevõk több mint 68%-val már történt káresemény, melyek közül a leggyakoribb az üvegtörés, a viharkárok és a csõtörés volt. Mindössze az ügyfelek 23,1%-a nyilatkozott úgy, hogy eddig még nem érte semmilyen kár.


A felmérésbõl kiderül, hogy a megkérdezettek 34,7%-a a betöréses-lopásoktól fél a legjobban, a tûzeseteket a válaszadók 22,8%-a, az idõjárással összefüggõ károkat pedig 21% tartja a legsúlyosabb káresetnek. Mindössze az ügyfelek 12,5% mondta azt, hogy egyáltalán nem fél az ilyen jellegû káreseményektõl.

Eltérõ eredmény született, amikor a biztosító az egyes kártípusokra külön rákérdezve, arra kereste a választ, mennyire tartják valószínûnek azok bekövetkeztét az ügyfelek. A felmérésben résztvevõk jellemzõen két kártípusra számítanak: 62,8% gondolja úgy, hogy csõtörés történik, illetve 60% mondta, hogy elképzelhetõnek tartja, hogy rossz idõ lehet a nyaralása alatt.

„A felmérésünkbõl kiderül, hogy sokan aggódnak amiatt, hogy a nyaralás folyamán rossz idõ lesz, ami akár az egész vakációt tönkre teheti. Számukra nagy segítséget jelent az újonnan kötött lakásbiztosításokhoz ingyenesen igényelhetõ idõjárás-biztosítás, mely alapján a biztosító 100 ezer forintos visszatérítést fizet az ügyfeleknek, ha az elõrejelzéshez képest rosszabb az idõ a belföldi nyaralásuk során” - mondta el Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási üzletágának vezetõje.


A Generali Biztosítóhoz az elmúlt évben összesen csaknem 200 ezer lakásbiztosításhoz kapcsolódó kárbejelentés érkezett, melynek értéke megközelítette a 10 milliárd forintot. A legnagyobb kártérítést a biztosító csõtörés kapcsán fizette ki, ennek összege elérte a 3,5 milliárd forintot, e kártípus miatt érkezett a legtöbb, mintegy 70 ezer kárbejelentés. A második helyen az elemi károk állnak közel 42 ezer bejelentéssel, ezekre a károkra a Generali több mint 3 milliárd forintot fizetett ki 2011-ben.


„A statisztika jól mutatja, hogy az otthonbiztosítások körébe tartozó leggyakoribb káresetek hat kategóriával jól lefedhetõk. Ezekre az eseményekre mindenképpen érdemes biztosítást kötnünk a tapasztalatok alapján. A Generali megújult Házõrzõ otthon- és életmód-biztosítás szolgáltatási csomagjai abban segíthetnek, hogy az alapvetõnek tekinthetõ károkon felül az élethelyzetünknek megfelelõ további szolgáltatásokat is válasszunk, tetszés szerint kombinálva az egyes kártípusokat” – tett hozzá Hajas Gábor.

A társaság megújított lakásbiztosításában nem az idõjárás-biztosítás számít az egyetlen újdonságnak. A felmérésben is szereplõ választható elemek – besurranás, trükkös lopás, szabadban tárolt vagyontárgyak, zárcsere kulcselvesztés miatt, vízveszteség csõtöréskor – mellett további új elemként jelent meg, hogy a hagyományos káreseteken felül sporteszközökre, sportolás közben elszenvedett csonttörésre, kórházi lopásra, illetve a nyaralásra elvitt ingóságokra, napkollektorokra, hõszivattyúkra, vagy a gyerekek betegségére, iskolai lopásra is köthetõ már biztosítás.