Nem hajlandók leszokni a magyarok a hálapénzrõl
2013.01.23
Húsz évvel a rendszerváltás után is rendszeresen fizet hálapénzt a magyar beteg, és továbbra sem lát kivetnivalót ebben. A hálapénz elleni kezdeményezések tehát eddig nem vezettek sikerre - állapítja meg az Egészségügyi Gazdasági Szemlében megjelent tanulmány, melyet a Világgazdaság ismertet.

A kutatás szerint a betegek egyötöde fizet az orvosi viziteken átlagosan évi 16 900 forintot, csaknem fele a kórházi ellátás során pedig átlagosan évi 37 300 forintot. Az eredmények érdemben nem különböznek a két-három évente zajló kutatások konklúzióitól. Ez azt jelenti, hogy a hálapénzfizetés mint szokás nem változott jelentõsen az utóbbi években.

A mostani kutatás egyik legfontosabb következtetésének a szerzõk azt tartják, hogy a magyar lakosság még mindig meglehetõsen toleráns a hálapénzzel szemben: a válaszadók több mint fele közömbösen vagy pozitívan ítélte meg a paraszolvenciát. Különösen igaz ez a fõvárosiakra, a 65 év felettiekre és az alacsony iskolai végzettségûekre. A megkérdezettek több mint 60 százaléka egyetértett azzal az állítással, miszerint az egészségügyi dolgozóknak fizetett hálapénz elkerülhetetlen az egészségügy alulfinanszírozottsága miatt.

Az emberek hajlandók fizetni a több vagy jobb ellátás reményében, vagy ha úgy érzik, nem kapják meg azt az ellátást, ami várakozásaiknak megfelel. A \"mi jár\", valamint az \"extra, több vagy jobb\" azonban Magyarországon továbbra is homályos fogalmak. Ez pedig teret ad a hálapénz elterjedésének - vonják le a következtetést a kutatók.