Ismét több az autólopás - mik a leggyakoribb módszerek?
2013.04.02
Bár az elmúlt években sikerült jócskán hétezer alatt tartania a rendõrségnek az ellopott kocsik számát, tavaly ismét 6920 kocsi talált ily módon új gazdára. A tolvajok ma már inkább az alkatrészekre, semmint a menõ márkákra utaznak. Módszereik változatosak: leggyakrabban 20, tapasztaltabb tolvajoknak 10 másodperc is elég, hogy meglovasítson egy jármûvet.

Ismét fellendülõben a lopott autók biznisze – írja a Népszava. Míg 2009 óta rendre évi hatezer körül alakult a meglovasított jármûvek száma, tavaly már majdnem a hétezret is elérte. Ez az elmúlt évek legrosszabb statisztikája: mint a rendõrség Népszavának megküldött tájékoztatásából kiderül, utoljára 2008-ban loptak el ennyi autót - összesen 6989-et -, pedig még 2011-ben is valamivel több mint hatezret - 6160-at - tulajdonítottak el, miközben egy évvel korábban még 5864-et.

Leggyakoribb módszerek

Az Országos Rendõr-fõkapitányság (ORFK) hét fõbb elkövetési módszert jelölt meg, melyek közül még mindig elterjedt a \"roncsolásos\" út: amikor a tolvajok egyszerûen a zár feltörésével igyekeznek az autóhoz jutni. A gépjármû-bûnözés része a szervezett, sorozat jellegû bûnözésnek, egyedi tettesek már csak igen elvétve garázdálkodnak.

Így gyakran jutnak lakásbetörés útján a kocsikhoz a lakásban talált slusszkulcs alapján - \"betöréses módszer\" -, amely egyébként ma Nagy-Britanniában számít a legnépszerûbb módszernek. Hazánkban ugyancsak gyakori a \"beugrásos\" illetve a \"koccanásos\" módszer, mellyel a sofõrök naivitására építenek: amikor a vezetõ valamiért kiszáll a jármûbõl, a tolvaj máris beugrik a helyére és elhajt vele. Ugyancsak jellemzõ az \"erõszakos átvétel\", és még mindig népszerû, de már közel sem lebukásbiztos módszer a \"duplikálás\", avagy a kocsi alvázszámának lemásolása, amellyel több lopott autóra is megszerezhetõ a legalitás. Szintén elõfordul, hogy a tolvajok a kereskedõ cégektõl csalás, hitelsértés vagy sikkasztás útján szerzik meg az újabb darabokat.

A bûnözõk részben a gépjármû típusa, részben \"földrajzi elhelyezkedésük\" szerint céloznak be jármûveket, de gyakran azokat lopják, amelyekbõl amúgy is sok szalad az utakon, hiszen azok alkatrészekre mindig szükség van. A Generali Biztosító megállapítása szerint \"egyre inkább\" alkatrésznek kellenek a jármûvek, és \"nincs olyan márka, típus és életkor\", amelyet mellõznének a tolvajok. A rendõrség szerint is ez a legjellemzõbb motiváció, de a felderítésben a Gépjármûbontók Országos Egyesülete segít.

A szakértõk szerint a tolvajok nem sajnálják a felkészülést: kifigyelik egy-egy darab tulajdonosát, képet kapnak közlekedés rutinjáról, megtudhatják, használ-e gyári immobilisert, váltózárat, vagy valamilyen rejtett kapcsolót. Így leggyakrabban 20, de tapasztaltabb elkövetõnek 10 másodperc is elég a kocsi eltüntetésére.

Ötödének volt csak cascoja

A tavaly ellopott jármûvek közül mindössze 1200-nak volt casco biztosítása, így a tulajdonosok négyötödének a kára nem térült meg - közölte a Genertel Biztosító, amelynek felmérése szerint az autósok 54 százaléka nem tart attól, hogy ellopják a jármûvét és csak 13 százalékuk fél nagyon a lopástól. Ehhez képest az autósok 19 százaléka rendelkezik - a lopáskárra is kiterjedõ - casco biztosítással. A Magyar Biztosítók Szövetsége adatai szerint a 4,2 milliós magyar jármûállományra 799 ezer casco biztosítást kötöttek, egyre többen választanak azonban csökkentett szolgáltatású, de olcsóbb konstrukciókat.

A Genertel felmérése szerint az autók negyedében van gyári immobiliser, illetve riasztó, de például mûholdkövetõvel csak a 2 százalékuk rendelkezik. Fõleg vidéken a házõrzõ kutyát tekintették az autó õrzõjének is.