Az Allianz elõre megkereste a károsultakat: 50 ezret kaptak a kitelepítettek
2013.06.12
Az Allianz Hungária Zrt. kárszakértõi csapata elõre felkészült a Duna áradásával kapcsolatos kárrendezésre. A gyõrújfalui, több mint 200 kitelepített ügyfelet a hagyományos bejelentési folyamattól eltérõen a telefonos ügyfélszolgálat elõre megkereste, õk már meg is kapták az 50 ezer forintos költségtérítést.

Az Allianz Hungária 50 ezer forintos költségtérítésben részesítette az árvíz miatti kitelepítésben érintett ügyfeleit, akik közül legtöbben már megkapták az összeget.

„Minden ügyfél, akinek van érvényes (árvízi kockázatra is kiterjedõ) lakásbiztosítási szerzõdése és az ingatlanja nem nyílt ártéren vagy hullámtéren van, a kárát a kárbejelentés után téríti a biztosító”- mondta Horváth Andrea, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgatója.

Az árvízkárok bejelentése több módon történhet, a bejelentés leggyorsabb módja az Allianz internetes felületének használata, de a telefonos ügyfélszolgálaton is be lehet a károkat jelenteni. A telefonos ügyfélszolgálat hétköznapokon reggel 8 órától este 18 óráig, míg csütörtökön 20 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. A gyors ügyintézés érdekében érdemes elõkészíteni a kötvényszámot és bankszámlaszámot. A kötvényszám hiányában az ügyintézõk a személyes adatok alapján is be tudják azonosítani az ügyfeleket.

Bejelentést követõen a kárszakértõ 1 munkanapon belül felveszi a kapcsolatot az ügyfelekkel, és amennyiben az ingatlan megközelíthetõ, várhatóan 2-3 napon belül felméri a károkat.

Az Allianz Hungária Zrt. a tömeges károkra kifejlesztett innovatív eljárásának és folyamatainak köszönhetõen a kárszakértõk az okostelefonnal történõ kárfelmérést követõen továbbítják a kárrendezési-központba a kárfelmérés eredményét és megkezdõdik a károk kifizetése. A kártérítést általában egy összegben, átutalással rendezi a biztosító, annak érdekében, hogy ügyfelei a lehetõ leghamarabb hozzájussanak ahhoz.