Vas megyében történt a legtöbb kár
2013.06.27
A hétvégi és a hétfõi viharok Cegléd környékén, valamint Vas megyében okozták a legtöbb kárt - közölték a biztosítók az MTI-vel.

Az Aegon Magyarországhoz szerda délelõttig 3400 kárbejelentés érkezett, ezek becsült kárértéke 455 millió forint. Annak ellenére, hogy az átlagos kár 135 ezer forint, sok az 1-2 milliós, és a több százezer forintos kár is.

A bejelentésekbõl 2 ezer jégveréssel, 686 viharral, 441 pedig villámcsapással kapcsolatos.

A Generali Providencia Biztosítónál a 3800 bejelentésbõl 1650 a jégverés, 1350 a vihar és 500 a villámcsapás miatti kár. Ennél a biztosítónál a becsült kár 700 millió forint.

Mindkét biztosítónál Cegléd térségét, illetve Vas megyét - azon belül Ikervár környékét - érte a legtöbb kár.

Az Allianz Hungáriához 3500 kárbejelentés érkezett ezen a héten.

Tavaly az elsõ félévben 6 ezer viharkárt jelentettek az Allianz ügyfelei, az idén eddig már túllépett a 10 ezren a károk száma.

A Groupama Garancia Biztosító a hónap elejétõl adott adatokat a rendkívüli idõjárás okozta károkra. A 6160 bejelentés mögött 333 millió forintnyi kár található. A bejelentések száma és a kár is Északkelet-Magyarországon a legtöbb ennél a biztosítónál.