Egyiptomban is érvényesek az utasbiztosítások, kivéve vis major esetén
2013.07.08
A K&H Biztosítóhoz még nem érkezett kárbejelentés Egyiptomban tartózkodó ügyfelektõl az elmúlt napok eseményeivel összefüggésben. Bár a közkedvelt üdülõhelyeken az eddigi információk szerint nincs veszély, kiutazás elõtt feltétlenül érdemes érdeklõdni a helyzet alakulásáról.

„Egyelõre nem érkezett jelzés a K&H Biztosítóhoz az Egyiptomban kialakult helyzet nyomán az ott nyaraló ügyfelektõl” – közölte Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese. Kaszab Attila hangsúlyozta: mivel Egyiptom nem szerepel a Külügyminisztérium (KÜM) által kiutazásra nem javasolt országok listáján, az utasbiztosítási szerzõdések alapján káresemény bekövetkeztekor – ha arra a biztosítás fedezetet nyújt – fizet a biztosító. Hozzátette: ha az adott ország a beutazást követõen kerül fel a nem javasolt térségek listájára, az ügyfél akkor is számíthat kártérítésre biztosítási esemény bekövetkeztekor, és segítségre számíthat a hazautaztatásában is.

Fontos ugyanakkor tudni, hogy általában a lázadást, sztrájkot, felkelést, háborút kizárják a szerzõdésbõl a biztosítók, vagy vis majornak minõsítik, vagyis az ilyen helyzetekben bekövetkezõ eseményekre a biztosítás hatálya már nem terjed ki. Éppen ezért kiutazás elõtt mindenképpen érdemes érdeklõdni a Külügyminisztériumnál a helyzet alakulásáról.

Egyiptom jelenleg a „fokozott biztonsági kockázatot rejtõ országok és térségek” listáján szerepel a KÜM összesítésében. Ezeknél az országoknál a Külügyminisztérium javasolja, hogy az oda utazó magyar állampolgárok különös körültekintéssel készüljenek fel utazásukra, tanúsítsanak fokozott elõvigyázatosságot az utazás idején, illetve lehetõség szerint, a körülmények javulásáig egyes helyekre való utazásukat halasszák késõbbre.