Sokan betiltanák a vezetés közbeni mobilozást
2019.12.10

Tízből négyen úgy vélik, be kellene tiltani a vezetés közbeni telefonálást, még kihangosító használata esetén is.

Egy brit felmérés szerint a járművezetők 69 százaléka szokott kihangosítóval telefonálni vezetés közben, annak ellenére, hogy 40 százalékuk elismeri, ez negatívan befolyásolja a vezetési képességét. A kihangosítóval telefonáló sofőrök mellett utazók több mint fele (52%) mondta azt, hogy a vezető figyelmét elvonta a beszélgetés, ami azt sugallja, hogy maguk a sofőrök hajlamosak alulbecsülni, mennyire vonja el a vezetéstől a figyelmet a telefonálás.

Kutatások szerint azok a járművezetők, akik telefonálnak – függetlenül attól, hogy kézben tartják a telefont, vagy kihangosítót használnak – négyszer nagyobb valószínűséggel kerülnek balesetbe. A figyelmükben megzavart vezetőknek két és negyed másodperc volt a reakcióidejük egy veszélyes szituációban, szemben a figyelmükben nem zavart sofőrök egy másodpercével.

Közúti közlekedésbiztonsággal foglalkozó szervezetek az Egyesült Királyságban már régóta szorgalmazzák a kihangosítóval történő telefonálások betiltását is vezetés közben, amivel brit felnőttek 40%-a egyetért egy friss felmérés szerint.