Kisebb veszteség a CIG Pannóniánál
2013.08.15
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2013. elsõ félévében 399 millió forint konszolidált adózás utáni veszteséget szenvedett el, ami 2 milliárd 97 millió forintos javulás a megelõzõ év azonos idõszakához képest.

A BÉT honlapján csütörtökön közölt, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a biztosító bruttó díjbevétele 10,166 milliárd forintot tett ki az elsõ félévben, ami 1 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos idõszakától. Az életbiztosítási szegmens díjbevételei 16 százalékkal csökkentek, amit csaknem teljes egészében kompenzálni tudott a nem életbiztosítások 93 százalékos díjbevétel-növekedése.

"A teljes átfogó jövedelem 414 millió forint veszteség, amely a nehéz piaci helyzet ellenére továbbra is összhangban áll a vezetõség várakozásaival és azzal a deklarált üzleti céllal, hogy 2014-re a kibocsátó a magyar számviteli törvény szerint számított eredménye alapján nyereségessé váljon" - áll a jelentésben.

A díjbevételeken belül 7,207 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosítások, 285 millió forint a hagyományos életbiztosításokból származott, 66 millió forint az egészségbiztosítások, és 2,608 milliárd forint a nem-életbiztosítások bruttó díjbevétele.

Az elsõ félévben összesen 2738 életbiztosítási szerzõdést értékesített a társaság, az értékesített szerzõdések elsõ éves díjaiból származó bruttó díjbevétel 1,032 milliárd forintot tett ki, amely 36 százalékos csökkenés 2012 elsõ félévi 1,620 milliárdhoz képest. A biztosítási piac helyzete továbbra sem kedvez a rendszeres díjas szerzõdéseknek, az új szerzõdések és a megújítások szempontjából sem - olvasható a CIG-csoport jelentésében.

A biztosító összes mûködési költsége összesen 4,323 milliárd forint volt 2013 elsõ félévében, amelybõl 2,845 milliárd forint a fizetett megbízási díj, jutalék és egyéb szerzési költség, 1,478 milliárd forint igazgatási költség. A szerzési jutalékok az új szerzéssel párhuzamosan visszaestek. Az igazgatási költségek jelentõsen, 22 százalékkal csökkentek.

A kárfizetések és a kárrendezési költségek együttesen 4,625 milliárd forintot tettek ki. Ebbõl 3,505 milliárd forint volt a befektetéshez kötött életbiztosítások részleges- és teljes visszavásárlására fordított összeg és 963 millió forint az általános biztosítások kárráfordítása.

Az elsõ féléves befektetési eredmény 223 millió forint veszteség, ebbõl a befektetéshez kötött életbiztosítások nem realizált eredménye 132 millió forint veszteség.

A jelentés szerint az eszközalapok mögött álló befektetések az elsõ negyedévben tapasztalt tõzsdei fellendülés után a második negyedév végére jelentõsen visszaestek, a biztosító eszközalapjainak nagy része fejlõdõ piaci - kínai, indiai, latin-amerikai, kelet-európai, orosz és globális fejlõdõ részvény eszközalapok - részvény alapokban volt a félév során, mely piacok kétszámjegyû esést szenvedtek el a második negyedévben. A jelentés szerint a befektetési eredményre negatív hatással volt a pénzügyi viszontbiztosítás kamatráfordítása 114 millió forint értékben. A CIG befektetésein elért hozama mintegy 140 millió forint nyereség 2013 elsõ félévében.

A CIG Pannónia részvényei a Budapesti Értéktõzsde Prémium kategóriájában kereskednek, a papírok szerdán zárás után 205 forintot értek, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 290 forint, a legalacsonyabb 180 forint volt.