Ezt javasolja a külügy a külföldre utazóknak
2020.03.09

Látogatási tilalom bevezetését javasolja az operatív törzs a kórházaknak, idősotthonoknak - mondta az operatív törzs vezetője. Az operatív törzs kéri, hogy az iskolák lehetőség szerint halasszák el az osztálykirándulásokat, a külföldre utazók pedig lehetőleg a konzuli szolgálatnál regisztráljanak.

Ismertette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) felhívást tett közzé a fekvőbeteg ellátást végző intézmények vezetőinek, amelyben azt kérik, hogy az egészségügyi dolgozók szüneteltessék vagy halasszák későbbi időpontra külföldi utazásaikat.

Magyarországon 7 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 4 iráni, 1 brit, és 2 magyar állampolgár. A koronavirus.gov.hu portál adatai szerint a hét fertőzött mellett 67-en vannak karanténban, akkreditált laboratóriumban pedig 362 mintát vizsgáltak meg.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára arról beszélt, hogy országos, fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendeltek el azért, hogy kiszűrjék a koronavírus-veszélyen aggódó embereken nyerészkedni akaró kereskedőket, valamint azokat, akik silány árukkal akarják átverni az embereket. Laboratóriumi vizsgálatokat végeztetnek a kézfertőtlenítő és más fertőtlenítő szereken, az árakat pedig a tartós élelmiszerek, a fertőtlenítő szerek és a háztartási papíráruk esetében vizsgálják elsősorban. Hangsúlyozta: az áruellátás folyamatos, nincs ok pánikra.

A fertőzötteken belül a diákok aránya jól mutatja, hogy szigorú fegyelemre van szükség a felsőoktatási intézmények és a hallgatók, oktatók részéről - mondta az államtitkár. Azt kérik, hogy magyarul és angolul is tájékoztassák a hallgatókat, hogy tartsák be az egészségügyi-biztonsági előírásokat, illetve arról, hogy a járványügyi intézkedések kijátszása bűncselekmény.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hangsúlyozta: járványról van szó, így a külföldön tartózkodó, illetve külföldre utazó magyar állampolgároknak számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy az adott ország intézkedései érinthetik őket, akár karanténba is kerülhetnek. Ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a konzuli szolgálatnál regisztráljanak, akik külföldre utaznak.

A világ 100 országát érinti a koronavírus, Európában 43 országban, az Európai Unióban 26 országban van jelen. A vírus dinamikáját jól mutatja, hogy március 5-7. között Olaszországban 53, Dél-Koreában 15, Iránban szintén több mint 50 százalékkal nőtt a betegek száma – ismertette.

Az olaszországi helyzetről elmondta: Lombardia tartományra és 14 megyére kiterjedően vezettek be korlátozásokat, de ez nem karantént jelen, sem a turista-, sem az áruforgalmat nem korlátozták.

Elmondta: a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt intézményeknél külön intézkedések készültek a fertőzés megfékezése érdekében. Ezt az intézkedést a minisztériumokra és az Országgyűlésre is kiterjesztették - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy bár néhány önkormányzat saját hatáskörben próbál intézkedéseket tenni, de a koronavírus elleni védekezés állami feladat, ezért különösen fontos, hogy az önkormányzatok az operatív törzzsel működjenek együtt.

Újságírói kérdésre elmondta: az operatív törzs jelenlegi álláspontja szerint a tömegrendezvények esetén minden esetben a szervező felelőssége, hogy megtartja-e az adott rendezvényt.