Több száz milliós bírságot kaphat a holland ING
2011.08.01
A holland bankcsoport, az ING Group megismételte, hogy jelentõs bírságra számít az amerikai hatóságoktól iráni, és kubai tevékenysége miatt, mely országok ellen az amerikai hatóságok szankciókat vezettek be.

Az Egyesült Államok különféle gazdasági szankciókat és export-korlátozásokat alkalmaz Kubával, Iránnal, Szudánnal és Szíriával szemben, melyekre a terrorizmus támogatóiként tekint, ezért a vállalatok ottani üzleti tevékenységét is korlátozni igyekszik USA.

„Nem tudjuk, hogy miként fog végzõdni az USA vizsgálata, sem azt, hogy mekkora bírságra számíthatunk, ha egyáltalán lesz bírság. Teljesen együttmûködünk azonban az amerikai hatóságokkal” – nyilatkozta az ING szóvivõje.

A holland Het Financieele Dagblad napilap holland bankforrásokra hivatkozva múlt héten azt írta, akár több száz millió dollár is lehet a birság.

Az ING márciusban megjelent 2010-es éves jelentésében azt írta, hogy tárgyalásokat folytatott több amerikai hatósággal, így az USA Igazságügyi Minisztériumával, a New York-i ügyészséggel valamint az USA pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonok Ellenõrzéséért Felelõs Hivatalával (OFAC), mely tárgyalások alapján igen jelentõs összegre is rúghat a kivetett bírság.

Tavaly augusztusban egy amerikai bíró 298 millió dolláros bírságot vetett ki a brit Barclays bankra kubai, iráni, líbiai, szudáni és mianmari üzleti tevékenységei miatt, mellyel megsértette az USA adott országokkal szemben alkalmazott kereskedelmi szankcióit.

Korábban a Credit Suisse Group, a Lloyds Banking Group és az ABN AMRO is 350-538 millió dollár közötti bírságot kaptak ugyanezen szabályok megsértése miatt.