Idén tizenkétezerrel többen vettek részt a PÉNZ7 programjain
2020.03.13

2020. március 2-6. között a hatodik PÉNZ7 köznevelési témahét valósult meg az iskolákban, pénzügyi témakörben a pénzügyi biztonság, vállalkozói témakörben az „Ötletből vállalkozás” fókusszal. A programra minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozott: több mint 1200 iskola 217.664 diákja vett rész kereken 12.000 órán, 900 önkéntes közreműködésével. Az előző tanévhez képest ez tizenkétezerrel több tanuló bevonását jelenti.

A PÉNZ7 az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektvezetésével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány közreműködésével valósul meg. A partnerek küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi-gazdasági nevelését, vállalkozói hajlandóságának formálását, a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelését. Az élményközpontú PÉNZ7 rendhagyó tanórái az egyes korosztályok sajátosságait figyelembe véve, játékosan adják át a felelős döntéshez szükséges ismereteket, fejlesztik a kreatív problémamegoldás képességét.

A program ideje alatt a korábbi tanévek minden pénzügyi tananyaga elérhető a penz7.hu honlapon, így a kezdeményezéshez csatlakozó iskolák a helyi igényeknek és a diákok felkészültségének megfelelően akár a családi költségvetés-készítés vagy a pénzügyi tervezés és takarékosság, okos bankolás, hitelezés, valamint a befektetés tananyagaiból is válogathattak.