Varga: jövõre trendfordulóra számít a kormány
2013.10.08
2014-ben a háztartások megtakarításának bõvülésével, emellett a fogyasztás bõvülésével számol a kormány, ami a pénzügyi szolgáltatások megvásárlását, így a biztosításokat is érintheti majd – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetségének negyedik konferenciáján, Budapesten.

A MABISZ konferenciát megnyitó miniszter azzal kezdte elõadását, hogy az adótörvények radikális átszabására ugyan már nincs lehetõség, de a kormány fogadókész az ágazat javaslataira.

A kormány rövid távú várakozásait tekintve Varga elmondta, hogy jövõre 2%-os gazdasági növekedéssel, az 3% alatti hiánycéllal, az inflációt 3% alatt tartásával számol a kormány. Ezzel együtt 2014-ben a háztartások megtakarításának, emellett a fogyasztás bõvülésére számítanak, ami a pénzügyi szolgáltatások megvásárlását, így a biztosításokat is érintheti majd.

2013 tehát egy trendforduló lehet, ami után növekedési fázis indulhat meg – tette hozzá Varga.

Ehhez azonban a pénzintézeti szektorral is meg kell találni azt az összhangot, amelyen keresztül a gazdaság növekedési faktorait ösztönözni lehet, e nélkül a sikerek ugyanis csak átmenetiek tudnak lenni – közölte Varga. A hitelezésnek vissza kell térnie.

Ehhez a foglalkoztatottságot is növelni kell, jelenleg ugyanis 3,9 millió fõ dolgozik hazánkban, de ez Csehországhoz képest még nagyon nagy lemaradás. Ez egy évtizedes program – fogalmazott a miniszter. „A biztosítási szektorban körülbelül 40 ezer fõ dolgozik, de bízom benne, hogy ebben a szektorban is sikerül ösztönzõ programot elindítani, hogy a létszámot növelni lehessen” – szögezte le Varga.