Kijöttek a KSH számok: ennyien haltak meg január-februárban
2020.04.24

Az előzetes adatok szerint 2020 első két hónapjában a születések száma 8,8%-kal több, a halálozásoké 13%-kal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 38%-kal, 4661 fővel csökkent a 2019. január–februárihoz képest. 2020 februárjában az élveszületések száma 7,7%-kal nőtt, a halálozásoké 10%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A 4014 fős februári természetes fogyás 31%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál – derül ki a KSH ma közzétett gyorsjelentéséből.

Februárban 10 százalékkal kevesebben haltak meg

Az év második hónapjában 7050 gyermek jött világra, ami 505 újszülöttel, 7,7%-kal több, mint 2019 februárjában. Az emelkedés részben annak köszönhető, hogy 2020 szökőév, így egy nappal hosszabb időszak eseményeit kell figyelembe venni. A szökőnaphatástól megtisztított februári születésszám kisebb mértékben, 4,0%-kal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.

Februárban 11 064 fő vesztette életét, ez 1276 elhunyttal, 10%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. Szökőnaphatással számolva a februári halálozások száma jelentősebb mértékben, 13%-kal volt alacsonyabb az előző évinél.

A halálozások száma csökkent, miközben a születéseké emelkedett, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2019. februári 5795-tel szemben 4014 fő volt, ami 31%-os csökkenést jelent. A szökőnaphatástól megtisztított februári természetes fogyás valamivel nagyobb mértékben, 33%-kal mérséklődött.

házasságkötések száma jelentősen emelkedett, 4517 pár lépett frigyre, 140%-kal, 2631-gyel több a 2019. februárinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának februrári növekedése kisebb mértékű, 131% volt.

Gyengébb volt az idei influenzajárvány

Az év első két hónapjában 15 148 gyermek jött világra, ami 1230-cal, 8,8%-kal több a 2019. január–februári születésszámnál. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 7,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül januárban 9,8, februárban 4,0%-kal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,55 volt a 2019 első két hónapjára számított 1,43-hoz képest.

Január-február hónapban 22 818-an haltak meg, 13%-kal, 3431-gyel kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés hátterében a tavalyihoz képest az idei évben később és alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése ebben az időszakban nagyobb mértékű, 15% volt. Januárban 15, februárban 13%-kal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások számának jelentős csökkenése, valamint a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019 első két havi 12 331-gyel szemben 7670 fő volt, ami 38%-os mérséklődést jelent. A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás valamivel nagyobb mértékben, 39%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

7381 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 121%-kal, 4044-gyel több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése ebben az időszakban kisebb mértékű, 117% volt. Januárban 97, februárban pedig 131%-kal több frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 2,4 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január–februári időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,8 ezrelékes érteke 3,0 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2020 első két hónapjában ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január–februárhoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 4,6 ezrelék volt, 2,5 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakának értékéhez képest.