Az autósok 92 százaléka elégedett biztosítójával
2013.10.31
Az autósok árérzékenysége a kötelezõ biztosítások tekintetében jól érzékelhetõ, hiszen 80 százalékuk havi 500 forinttal alacsonyabb díjakért biztosítót váltana, ugyanakkor a gépkocsival rendelkezõk 43 százaléka gondolja úgy, hogy legfeljebb 750 forintos literenkénti árakig, mindenféleképpen marad ennél a közlekedési formánál - derül ki egy friss felmérésbõl.

Míg a hazai autótulajdonosok 92 százaléka elégedett a jelenlegi kötelezõ biztosítójával, a balesetet szenvedõ vétlen autósok 30 százaléka egyáltalán nem tartotta megfelelõnek a vétkes fél biztosítójának kárrendezését. Többek között ezek derülnek ki abból az online kérdõíves kutatásból, amelyet a direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló Aegondirekt.hu végzett el több mint 11 ezer gépkocsi-tulajdonos megkérdezésével, a szombaton induló kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítási (kgfb) kampány kapcsán, amely során idén mintegy 2,5 millió autós dönt majd a maradás és a váltás között.

A direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló Aegondirekt.hu kutatásából kiderül, hogy a hazai autósok közel 80 százaléka (a megkérdezettek közül 8842 fõ) szerint már havi maximum 500 forintos árkülönbség esetén is érdemes kötelezõ biztosítást váltani (az autósok 41,6 százaléka szerint ezt már havi legfeljebb 250 forintos megtakarításért is érdemes megtenni).

Ennek fényében nem meglepõ, hogy – bár egyes piaci várakozások szerint az idei kampányban a tavalyinál kevesebben bontják fel kötelezõjüket – a kutatás szerint a hazai gépjármû-tulajdonosok túlnyomó része, közel 85 százaléka fog tájékozódni a január 1-jével forduló, új kgfb-tarifákról a szombati díjhirdetést követõen. A kutatás során megkérdezettek közel háromnegyede (72,58 százaléka) valamelyik online oldal segítségével fogja összehasonlítani a jövõ évi tarifákat, és a biztosítót váltók 67 százaléka interneten köti majd újra kötelezõjét - állapítja meg az Aegondirekt.hu felmérése.

A kutatást végzõ Aegondirekt.hu rákérdezett arra is, mennyire fontos az autósoknak az, hogy egy stabil hátterû biztosítónál kössenek kötelezõt. A kérdõívet kitöltõ 11,085 fõ túlnyomó része, 91,85 százaléka fontosnak tartja ezt, ugyanakkor az összes megkérdezett csupán 14 százaléka tud magasabb kötelezõdíjat is fizetni ezért. A megkérdezettek valamivel több, mint 8 százaléka (903 autótulajdonos) azonban nem érzi fontosnak, hogy egy megbízható szolgáltatóval szerzõdjön, részben azért, mert nem tartják valószínûnek, hogy balesetet okoznak, részben pedig azért, mert ha ez mégis megtörténik, akkor a biztosító úgyis a vétlen félnek fizet.

„Ez utóbbi adat különösen annak fényében érdekes, hogy a kutatás szerint a balesetet szenvedõ vétlen autósok közül 10-bõl csupán 7 volt elégedett az okozó fél biztosítójának kárrendezésével. Így könnyen belátható, hogy az ügyfelek érdekeit sem feltétlenül szolgálja az, hogy a legolcsóbb kötelezõt keresik, bárki kerülhet ugyanis a vétlen autós szerepébe” - hívja fel a figyelmet Marosvölgyi Péter, az Aegondirekt.hu vezérigazgatója.

Az idei kgfb-kampány a biztosítók árversenye mellett a kötelezõ mellé kínált tucatnyi kiegészítõ biztosítás további térnyerésérõl is szól majd, amelyek a cascóval nem rendelkezõk számára kínálnak fedezetet egyes részkockázatokra. A kutatás ezekre is kitér, s megállapítja, hogy az autósok 30,9 százaléka (3423 válaszoló) rendelkezik egy vagy több kiegészítõ biztosítással. Emellett kiderül, hogy az összes megkérdezett legnagyobb része kátyúkárra biztosítaná autóját (3961 fõ jelölte meg ezt), de – a baleset- és az utasbiztosítás mellett – több ezren jelölték meg a vadkárbiztosítást is, továbbá az autóban utazó kisállatok biztosítására, valamint a rendszám és a forgalmi engedély pótlására is sokan áldoznak majd plusz forintokat.

Arról is megkérdezték az autósokat, milyen üzemanyagárak mellett döntenének úgy, hogy nem használják tovább autójukat. A 11.085 megkérdezett több mint negyede (27,6 százaléka) válaszolta azt, hogy függetlenül az áraktól, mindenképpen marad az autójánál, további 16 százalékuk pedig úgy véli, 750 forintos literenkénti árig tudná megtankolni jármûvét.