Várakozáson felül teljesített a holland ING
2013.11.07
Az egyszeri tételeket nem számítva 6,5 százalékkal nõtt a vállalat nyeresége az egy évvel korábbihoz képest a holland ING biztosítónak.

A vártnál jobb harmadik negyedévet zárt az ING holland bank és biztosító. A cégcsoport szerdán közölte: 101 millió euró (30 milliárd forint) adózás utáni eredményt ért el. Elemzõk legfeljebb 42 millió eurós profitra számítottak, de sok megkérdezett szakértõ arra számított, hogy az ING veszteséges volt a szeptember 30-án zárult három hónapban.

Az egyszeri tételeket nem számítva 6,5 százalékkal nõtt a vállalat nyeresége az egy évvel korábbihoz képest.

Az ING közölte: 2015 tavaszáig visszafizeti a holland államnak a pénzügyi válság kitörése után, 2008-ban kapott 10 milliárd eurós tõkeinjekciót. A bank eddig a kamatokkal együtt 11,3 milliárd eurót fizetett, tartozása ezzel 2,25 milliárd euróra apadt. Ezt két részletben, legkésõbb 2014 márciusában és 2015 májusában fizeti vissza.

A bank- és biztosítási csoport közölte azt is: a tervezettnél hamarabb, 2016 végéig befejezõdik a társaság strukturális átalakítása, amelynek keretében az ING több ezerrel csökkentette alkalmazottai létszámát, és megvált több biztosítási és befektetéskezelõ leányvállalatától Ázsiában.