Több mint ezren indultak a KÖBE rajzpályázatán
2013.11.11
A KöBE tavalyi nagy sikerû közlekedésbiztonsági rajzpályázata után, 2013-ban ismét játékos módszerekkel kívánta a kisgyerekek figyelmét felhívni e rendkívül fontos témára. Idén több mint 1000 rajz érkezett a felhívásra.

A kisgyermekek számára kiírt nagysikerû pályázat – a napokban megtartott - díjátadóján elhangzott egy nagyon elgondolkodtató Pablo Picasso idézet. A 40 éve eltávozott világhírû festõmûvész egy alkalommal a következõket mondta az õt ünneplõknek: „Az egész életem során azon fáradoztam, hogy úgy tudjak rajzolni, mint egy gyermek”. Az óvodásoktól és kisiskolásoktól beérkezett több mint 1000 rajz valóban látványosan bizonyította, hogy az apróságoknak rengeteg a mondanivalójuk, amit gyakorta legjobban és legszívesebben rajzban „mesélnek” el.

A KöBE tavalyi nagy sikerû közlekedésbiztonsági rajzpályázata után, 2013-ban ismét - az egyszervolt.hu és a traff.hu bevonásával – játékos módszerekkel kívánta a legfiatalabb korosztály figyelmét felhívni e rendkívül fontos témára. A pályázók feladata az volt, hogy rajzolják le, rollerezés, biciklizés, vagy éppen görkorcsolyázás közben, mit tesznek biztonságuk érdekében. Az ország határain belülrõl és az azokon túlról több mint 1000 rajz érkezett a felhívásra. A legjobb pályázatok beküldõi kerékpárt, görkorcsolyát, mesefigurás védõfelszerelést, Egyszervolt.hu és Traff Park mesekönyvet, társasjátékot és egyéb, a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ajándékokat nyertek.

A díjátadót követõen Tóth Sándor, a KöBE ügyvezetõje a következõket mondta: „A napokban nagy megtiszteltetés ért bennünket, ugyanis ismételten elnyertük a MagyarBrands kitüntetõ elismerést. De legalább ennyire boldogok vagyunk annak láttán, hogy sokak közremûködésével ismét segíthettük e kiemelten fontos téma figyelembe állítását. Ezúton köszönjük az alkotásban, illetve a szavazásban résztvevõknek azt a munkát és lelkesedést, amellyel hozzájárultak a pályázat sikeréhez.”

A színvonalas munkákat a szervezõk szeretnék a széles közönséggel is megosztani, így a döntõs rajzok 2013. január végéig a KöBE központi ügyfélszolgálatán (1108 Bp. Venyige u. 3.) egy kiállítás keretében megtekinthetõk. A rajzpályázat eredményei a www.kobe.hu/rajz weboldalon, s a www.facebook.com/kobebiztosito oldalon is olvashatók. A KöBE Facebook oldaláról ugyancsak elérhetõek a díjátadón készült fényképek és a döntõbe került rajzok is.