Elektromos autók és robogók vásárlására indul pályázat
2020.05.20

Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indul szerdán a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet.

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv értelmében az eddiginél szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását, ezért a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el – hangsúlyozta Kaderják Péter.

Elektromos segédmotoros kerékpárt cégek és egyéni vállalkozók, főként futárok vehetnek a pályázat keretében, a 100 ezer és 1 millió forint közötti robogók esetében a támogatás elérheti a beszerzési ár 55 százalékát. Olyan tevékenységeket szeretnének támogatni, amelyek az átlagosnál nagyobb futásteljesítménnyel járnak, mert ezzel lehet a leginkább hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz – fejtette ki az ITM államtitkára.