Még nagyobb költségcsökkentésbe kezd a Generali
2013.11.27
Európa harmadik legnagyobb biztosítója 2015-ig további mintegy 150 millió euróval kívánja csökkenteni költségeit, valamint adósságát, ezzel növelve a társaság profitját és erõsítve tõkehelyzetét – közölte a Generali vezére.

A biztosító ezzel 750 millió euróra növelte a 2015-re kitûzött költségcsökkentési céljait, 2016-ra pedig már 1 milliárd eurós célszámot tûzött ki. A Standard&Poor’s tegnap negatív hitelmegfigyelés alá helyezte a Generalit és további stressztesztek alá veti a biztosítót.

A Generali vezére, Mario Greco a Bloomberg Televíziónak adott interjúban azt mondta, hogy a társaságnak nem kell tõkét emelnie. A cég ugyan ma még nem megfelelõen tõkésített, de azon dolgoznak, hogy 2015-ig elérjék a kitûzött célokat.

A vezérigazgatói széket tavaly átvevõ Greco legfõbb intézkedései közé a nem stratégiai üzletágak értékesítése tartozik, hogy a cég a legfõbb tevékenységeire tudjon koncentrálni. A Generali jó úton halad céljai elérésében, a 2015-re kitûzött, az eszközök értékesítésébõl származó 4 milliárd eurós bevételnek már több mint felét sikerült realizálnia, miután idén eladta az amerikai viszontbiztosítási és a mexikói üzletágait. Most a svájci vagyonkezelõ cégére, a BSI Groupra keres vevõt az olasz biztosító.

Túl optimisták az elemzõk

A Generali egyúttal megerõsítette korábbi tevét a Szolvencia I mutató 160 százalékosra emelésével kapcsolatban, amely célt 2015-re tûzte ki a társaság. A mutató október végén 152 százalékon állt. Nyugat-Európa 16 biztosítója tette közzé ezen mutatóit, melynek medián értéke a harmadik negyedév végén 216 százalék volt – derül ki a Bloomberg iparági adataiból.

Greco ugyanakkor túl magasnak ítélte a 4,5 milliárd eurós éves mûködési eredményt, amit elemzõk jósolnak 2013-ra. A vezérigazgató annyit mondott, hogy a mûködési eredmény magasabb lesz, mint tavaly, de nem éri el az elemzõi várakozásokat. Az osztalékokkal kapcsolatban Greco elmondta, hogy azok fokozatosan fognak emelkedni, összhangban a tõke újjáépítésének céljával.

A Generali harmadik negyedéves profitja 75 százalékkal, 510 millió euróra nõtt, köszönhetõen a díjbevételek növekedésének. 2015-ig 13 százalékos tõkemegtérülési célt tûzött ki a vállalat.