Cafeteria: kevesen kínálnak juttatásként egészségbiztosítást
2013.12.09
Az elfogadott 2014-es adótörvény szerint kevés változás érinti a dolgozói juttatásokat. Az UNION Biztosító és a Sodexo közös kutatásából kiderül, hogy fontos a cégvezetõk számára a gondoskodó munkáltatói kép kialakítása és megéri a munkavállalókkal törõdni. A dolgozói juttatások összeállítása során a munkáltatót elsõsorban a munkavégzés hatékonysága vezérli, és a megbecsült, motivált munkavállaló jelenti számára a hatékony munkaerõt.

Jellemzõen az év elejére koncentrálódik a munkáltatói juttatási rendszer felülvizsgálata. A jövõ évi adótörvény a cafeteria terén hozott néhány változást, de alapvetõen a korábbi évek gyakorlatát tükrözi, így feltehetõen a munkáltatóknak kevesebb gondjuk lesz a juttatási rendszerek felülvizsgálatával. Az UNION Biztosító és a Sodexo Juttatások és Ösztönzõ Szolgáltatások divíziója 2013 októberében vállalati HR vezetõket kérdezett meg azzal a céllal, hogy feltérképezze a hazai munkáltatói szektor gondoskodási attitûdjeit.

„A gondoskodó, támogató munkáltatói image kialakítása egyre fontosabb szempont a magyar cégek számára. Egyre nagyobb szükség van a hatékony munkaerõre és ennek kapcsán egyre több vezetõ ismeri fel a dolgozói juttatások elõnyét. A fizetésen felüli juttatási csomag kézzelfogható módon járul hozzá a motiváció növeléséhez, a nagyobb dolgozói elégedettséghez, elkötelezettséghez.”– nyilatkozta Bessenyey Bálint, a Sodexo Juttatások és Ösztönzõ Szolgáltatások ügyvezetõ igazgatója. A felmérés szerint a vállalatok vezetõségét nagyon is racionális szempontok vezérlik, amikor a juttatási kosár összeállításáról döntenek.

A gondoskodó munkáltató preferenciái

A kutatás szerint a vállalatok évrõl-évre egyre több, új szolgáltatással bõvítik juttatási rendszerüket. A legfontosabb vezérlõelv, hogy a kínált juttatás által a munkavégzés hatékonyabb legyen, nemzetközi cégeknél pedig globális irányelvek is befolyásolják a döntést. Mindemellett a vállalati vezetõk három elvárást fogalmaztak meg általánosan a juttatási csomaggal szemben: eszerint a rendszer legyen sokelemû, mindenki egyenlõ eséllyel vehesse igénybe és valódi munkavállalói szükségletet fedjen le.

Feltûnõ, hogy a munkáltatók szerint a dolgozók számára még mindig fontos szempont, hogy minél nagyobb arányban készpénznek megfeleltethetõ legyen a juttatás, azaz hozzájáruljon a dolgozók mindennapi életvitelének költségeihez. Alapvetõ szempontok között van a juttatások adózási háttere, és a törvényi szabályozás stabilitása is, mivel kiválasztásuk esetén hosszabb távú elkötelezõdésrõl van szó.

Egészségügyi jellegû juttatások munkáltatói és munkavállalói szemmel

A munkáltató számára fontos a dolgozó egészsége, és a gyors felépülése. Béren kívüli juttatásként a munkavállalók 23 százaléka részesül valamilyen egészség-jellegû kifizetésben cégétõl. Ezek a juttatások a cégek cafeteria keretében jellemzõen nem elsõdleges helyen szerepelnek, egyelõre csak a nagyobb cégek esetében figyelhetõ meg, hogy úgymond alanyi jogon biztosítanak munkavállalóik számára magán egészségbiztosítást, vagy egészségpénztári szolgáltatást. Pedig az igény munkavállalói oldalról meglenne rá: a munkavállalók 94%-a kihasználná az egészségbiztosítást, ha munkáltatójuk alanyi jogon kötne rájuk ilyet, derül ki a Sodexo egy korábbi felmérésébõl. Annak oka, hogy még kevesen kínálják juttatásként az egészségbiztosítást a mélyinterjúk szerint alapvetõen abban keresendõ, hogy az információk hiányosak ezen a téren, és a hazai lakosságnak még mindig van mit fejlõdnie öngondoskodás és egészségtudatosság terén. Pedig a mihamarabbi gyógyulás a munkavállaló és a munkáltató közös érdeke.

Igény lenne a munkavállalói oldalról is

A munkáltató számára a beteg dolgozó nem hatékony munkaerõ, és a dolgozó sem szeret hosszan betegállományban lenni. A beteg munkavállaló egészségbiztosítással a zsebében könnyebben fordul orvoshoz, mivel tudja, hogy gyorsan megfelelõ orvosi ellátáshoz jut, és a gyógyulásra szánt idõ optimálisra lerövidül.

Az UNION egy korábbi kutatása is alátámasztotta, hogy kereslet lenne magán egészségbiztosításra, hiszen a megkérdezettek több mint egyharmadát egyértelmûen érdekelte egy ilyen konstrukció. Ugrásszerûen emelkedett ez az igény, ha az egészségbiztosítást munkáltatói juttatásként mutatták be a dolgozóknak. „Az UNION kutatása szerint 67 százalék választaná cafeteria csomagján belül az egészségbiztosítást, sõt cégmérettõl függetlenül a munkavállalók 55-60 százaléka el is várja munkaadójától, hogy kapjon valamilyen egészséggel kapcsolatos juttatást” - emelte ki Bóna Katalin, az UNION Biztosító ügyvezetõ igazgatója.