Egymillió euróra büntették az olaszok a Ryanairt és az easyJetet!
2014.02.18
Az olaszországi versenyhivatal egymillió euróra büntetett két fapados légitársaságot, amiért azok félrevezették ügyfeleiket, túl magas díjakat fizettettek velük és akadályozták a panasztételi eljárást, továbbá visszaélésszerûen értékesítettek utasbiztosításokat a jegyvásárlás folyamán saját honlapjukon.

Az Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato (AGCM) vizsgálata megállapította, hogy mindkét légitársaság megsértette a fogyasztóvédelmi törvényt azzal, hogy nem nyújtott megfelelõ információt, vagy épp félrevezetõ információkat közölt ügyfeleivel.

A Ryanair 850 ezer eurós büntetést és 30 nap határidõt kapott, hogy megválaszolja, miként kívánja módosítani tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatát. Az easyJetre jóval alacsonyabb, 200 ezer euró bírságot szabtak ki, mivel a hatóság szerint a társaság megtette a szükséges lépéseket a foglalási folyamat megváltoztatásához.

A tisztességtelen gyakorlatok közé tartozik, hogy a légitársaságok megfelelõ információk hiányában értékesítenek honlapjukon biztosításokat. A honlapokon nem tették világossá, hogy milyen fedezetet tartalmaz a biztosítási szerzõdés, továbbá az igénybejelentéseket akadályozták azzal, hogy emeltdíjas telefonszámot adtak meg honlapjukon, és díjfizetés ellenében állítottak ki bizonylatot arról, hogy az utas nem utazott az adott járaton. A Ryanairnél ez 20 euróba, az easyJetnél 12 euróba kerül.

A felügyelet szerint utóbbi olyan információ, amivel a légitársaságok eleve rendelkeznek, így könnyen, külön költségek nélkül is a biztosítótársaságok rendelkezésére tudnák bocsátani. Ehelyett a magas telefonköltségekkel és egyéb költségekkel igyekeztek eltántorítani az ügyfeleket attól, hogy éljenek a biztosítás adta lehetõséggel.

Az AGCM azt is megjegyezte, hogy az említett költségek sok esetben magasabbak is voltak, mint maga a biztosítási díj, és a repülõjegy árához képest is viszonylag magasnak számítanak. A vizsgálat során gyûjtött adatok azt mutatták, hogy a biztosítást kötött ügyfeleknek csak rendkívül alacsony százaléka próbált kárigényt benyújtani.

A hatóság azt is nehezményezte, hogy a Ryanair oldalán igazságtalan, nehézkes és félrevezetõ gyakorlatot alkalmaz, hiszen az utasbiztosítás megvásárlása alapértelmezett opcióként szerepel, az ügyfeleknek külön oda kell figyelnie, amennyiben nem kíván ilyen szolgáltatást vásárolni. Egészen pontosan egy legördülõ listában, Málta és Norvégia – mint az utas lakóhelye - között megbúvó „No Grazie” opciót kell kiválasztani ahhoz, hogy ne vásároljon meg utasbiztosítást az ügyfél.

Az easyJet sajánlatát fejezte ki amiatt, hogy a hatóság bírságot szabott ki rá utasbiztosítási gyakorlata miatt, mivel a döntésben szereplõ minden problémás kérdést orvosolták az AGCM-mel és a biztosítási partnerrel, az Allianzzal történõ egyeztetések során. Az easyJet megvizsgálja a döntést, és fontolóra veszi lehetõségeit – közölte a társaság szóvivõje.

A Ryanair tudomásul vette a döntést, bár nem értenek egyet annak megállapításaival. A szóvivõjük szerint utasították jogászaikat a fellebbezésre, továbbá módosítani fogják honlapjukon a kifogásolt részeket.

A különféle kiegészítõ szolgáltatások értékesítése a Ryanair üzleti modelljének egyre fontosabb részét képezi: az ír légitársaság 2013-as bevételeinek mintegy 22 százaléka, egymilliárd euró származott ezekbõl. Ezzel szemben az easyJet tavaly azt közölte, hogy az utasbiztosítási szerzõdések értékesítésébõl származó jutalékbevétel egyre csökken: 2013-ban a nem az ülések értékesítésébõl származó bevételek már csak 64 millió fontot tettek ki.