Ezek a világ legnagyobb fenyegetései 2021-ben
2021.01.20

A környezeti fenyegetéseket tekinti az egyik legsürgetőbbnek a Világgazdasági Fórum (WEF) idei Globális Kockázati Jelentése. Az immár tizenhatodik alkalommal megjelenő tanulmány egy globális világjárvány, gazdasági visszaesés, politikai zűrzavar és egyre súlyosbodó éghajlati válság által sújtott évre tekint vissza. A jelentés igyekszik feltárni, hogyan tudnak az országok és a vállalatok fellépni e kockázatokkal szemben.

Nem meglepő, hogy az idei és tavalyi éves jelentés közötti egyik legnagyobb változást a kockázatok tekintetében a COVID-19 koronavírus-járvány hozta. A fertőző betegségek által jelentett kockázat, a hatásuk alapján felállított rangsorban ma az első helyen szerepel, míg 2020-ban a 10. helyet szerezte meg. Emellett a különböző környezeti fenyegetések a valószínűség és a hatás szempontjából felállított ranglistán is a legjelentősebbek közé tartoznak.

Forrás: The Global Risks Report 2021, WEF
Súlyos hatások

A COVID-19 világjárvány közvetlen emberi és gazdasági költségei súlyosak - áll a jelentésben – több év eredményét teheti tönkre, amit az elmúlt években a szegénység és egyenlőtlenség csökkentése terén globálisan elértünk, tovább károsítva ezzel a társadalmi kohéziót és a globális együttműködést.

Nem véletlenül kerültek idén a fertőző betegségek a hatáslista élére. A COVID-19 nemcsak jelentős számú emberéletet követel, de a világ legszegényebb részein is visszafogja a gazdasági fejlődést, miközben felerősíti a vagyoni egyenlőtlenségeket szerte a világon. Aggodalomra ad okot ugyanakkor, hogy a mostani világjárvány elleni küzdelem szinte minden erőforrást elvon az egyéb kritikus egészségügyi kihívásoktól - ideértve a kanyaró elleni oltási programokban okozott fennakadásokat is.

Éghajlati aggályok

A Covid-19 által kiváltott kockázatok ellenére az idei jelentésben is az éghajlati fenyegetések teszik ki a kockázati lista nagy részét, melyet a jelentés „az emberiséget fenyegető egzisztenciális fenyegetésként” ír le. A lezárások, valamint a nemzetközi kereskedelem és utazás felfüggesztése által okozott szén-dioxid-kibocsátás csökkenés ellenére a WEF attól tart, hogy a gazdaságok talpra állásával a szennyezőanyagkibocsátás is szárnyalni fog. A környezeti válságok veszélye tehát továbbra is magas.

Forrás: The Global Risks Report 2021, WEF

A 2021-es jelentés a Világgazdasági Fórum globális kockázatérzékelési felmérésében (Global Risks Perception Survey) résztvevő mintegy 650 válaszadó adataira és meglátásaira épül.

A felmérésben a WEF egyik kezdeményezése, a Global Shapers, a 30 év alatti sikeres vállalatvezetők közösségének tagjai is részt vettek, akik az éghajlattal kapcsolatos kockázatokat tekintik a legvalószínűbb és legnagyobb hatást gyakorló kockázatoknak hosszú távon. Emellett az ifjúság kiábrándulásának veszélyére is felhívták a figyelmet az egész világon.

A fiatalok szerint rövid távú fenyegetést, amelyek valószínűleg a következő két évben megvalósulnak, a fertőző betegségek, a megélhetési válságok, a digitális egyenlőtlenség és a fiatalok kiábrándulása jelentik. Ami a következő három-öt év, tehát a középtávú kockázatokat illeti, a Global Shapers tagjai a különböző eszközbuborékok kipukkanását, az IT-infrastruktúra leállását, az árak instabilitását és a hitelválságokat tekintik legfenyegetőbbnek. Hosszabb távon aggodalmukat fejezték ki a tömegpusztító fegyverek, az államok összeomlása, a biodiverzitás csökkenése és a kedvezőtlen technológiai fejlődés miatt.