Régiós vezetõ szerepre tör a lengyel biztosító
2014.04.17
A bajba került brit RSA biztosítótársaság kelet-európai üzleteinek nagy részét a lengyel állami tulajdonban lévõ PZU biztosítónak adja. A mintegy 360 millió eurónyi adásvétel az eddigi legnagyobb üzlete a lengyel társaságnak, és az elsõ lépése az RSA szerkezetátalakítási tervének.

Az RSA csütörtökön jelentette be, hogy megválik három balti vállalkozásától és a lengyel üzletágától, valamint azt is, hogy 2014 folyamán további értékesítésekre kerülhet sor annak érdekében, hogy tõkéjét 1,6 milliárd fontra növelje. A lépésre az kényszerítette a brit biztosítót, hogy tavaly jelentõs kárkifizetése keletkezett a rendkívül kedvezõtlen idõjárási események nyomán, továbbá az ír üzletág számviteli botránya sem tett jót a cég tõkehelyzetének.

Kelet-Közép-Európa legnagyobb biztosítója, a PZU az ügylettel a 3,3 milliárd dollárnyi szabad pénzeszközének - amely a korábbi, meghiúsult akvizíciós tervek nyomán érintetlen maradt - csak egy részét égeti el.

Elemzõk szerint az RSA igen jól járt az üzlettel, mivel a 2013-as becsült adózás elõtti eredmény több mint 16-szorosát fizeti ki a lengyel biztosító.

Az RSA vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az értékesítés összhangban áll a társaság azon célkitûzésével, hogy a jövõben fõ üzletágaira, a brit, ír, skandináv, kanadai és latin-amerikai tevékenységére koncentráljon.

Az ügylettel a PZU átveszi az irányítást Litvánia legnagyobb biztosítója, a Lietuvos Draudimas, a lett rivális, az AAS Balta, valamint dán Codan Forsikring észt egysége és a lengyel Link4 felett. Az RSA ezt követõen már csak egy oroszországi vállalattal lesz jelen Kelet-Közép-Európában.

A lengyel biztosító ezzel szemben erõsíteni kívánja regionális vezetõ szerepét az osztrák Vienna Insurance Grouppal és az olasz Generalival szemben, osztalékfizetés helyett pedig további felvásárlásokat tervez.