Nem tett jót az erõs euró a viszontbiztosítóknak
2014.05.09
A világ legnagyobb viszontbiztosítója közel 5 százalékos nettó eredménycsökkenésrõl számolt be az idei elsõ negyedévben, miután az erõs euró lefelé húzta a díjbevételeket. A legnagyobb vetélytárs, a Swiss Re eredménye ennél is nagyobb mértékben csökkent, ugyanakkor a Hannover Re, kedvezõ befektetési jövedelmeinek köszönhetõen javítani tudott negyedéves eredményén.

A negatív árfolyamhatások ellenére, sikerült szinte ugyanolyan kiemelkedõ eredményt elérni, mint 2013 elsõ negyedévében – fogalmazott a Munich Re pénzügyi igazgatója, Jörg Schneider.

A csoport bruttó díjbevétele 2,7 százalékkal, 12,9 milliárd euróra csökkent. Az euró elsõsorban az amerikai, az ausztrál és a kanadai dollárral szembeni erõsödése aláásta a viszontbiztosítási díjbevételeket, melyek változatlan árfolyam mellett 4,5 százalékkal emelkedtek volna.

Az erõs euró miatt idén várhatóan 2 milliárd euróval, 48 milliárdra csökken majd a csoport bruttó díjbevétele.

A kedvezõtlen árfolyamhatások mellett az alternatív tõkebefektetõk, például nyugdíjalapok által gerjesztett kiélezett verseny is kihívások elé állítja a viszontbiztosítókat, leszorítva az árakat a viszontbiztosítási piacon.

Áprilisban, a japán és észak-amerikai biztosítókkal kötött szerzõdések megújításakor mintegy 8 százalékkal csökkentek a tarifák, igaz, a vártnál jobb jövedelmezõséget sikerült elérni a szerzõdések esetében – közölte a Munich Re.

A nettó negyedéves profit, az alacsonyabb adók ellenére 919 millió euróra csökkent az elõzõ év hasonló idõszaki 963 millió euróhoz képest.

Az elsõ negyedéves eredmények valamivel az elemzõi várakozások alattiak voltak, igaz, a gyenge szerzõdésmegújítási eredmények nem okoztak meglepetést a jelenlegi piaci körülmények között.

A Munich Re mindezek ellenére továbbra is fenntartja az idei évre kitûzött 3 milliárd eurós nettó profit célt.

A Swiss Re nyeresége is csökkent

Az idei elsõ negyedévben 1,23 milliárd dollárra csökkent a Swiss Re nettó nyeresége, amely 10,9%-os visszaesésnek felel meg 2013 elsõ negyedévéhez képest – közölte a viszontbiztosító.

A jelentés szerint a vagyon- és baleset-viszontbiztosítási vonalak nettó negyedéves eredménye az elõzõ idõszaki 1,01 milliárdról idén 1 milliárd dollárra csökkent. Az üzletág összesített kárhányada is romlott: 2014 elsõ három hónapjában 78,8% volt, szemben a 2013 hasonló idõszaki 69,7%-kal.

A nagyvállalati üzleág, amely elsõdleges biztosítási szolgáltatásokat nyújt nagyvállalatok számára, 80 millió dolláros nettó nyereséget ért el, 20,8%-kal alacsonyabbat, mint az elõzõ év hasonló idõszakában.

A vállalati megoldásokat nyújtó üzletág összesített kárhányada 95,2 százalék volt, amely szintén romlást mutat a 2013 elsõ negyedévi 87,6%-hoz képest.

Mindezek ellenére a Swiss Re vezérigazgatója, Michel M. Liès elégedettségét fejezte ki a csoport elsõ negyedéves teljesítményével kapcsolatban, véleménye szerint a nem-élet üzletág ismét figyelemre méltó negyedévet tudhat maga mögött. A negyedéves eredménnyel a csoport továbbra is jó úton halad a 2011-2015-re kitûzött pénzügyi célok elérésében – közölte Liès.

A Hannover Re növelte eredményét

A nagy vetélytársakkal szemben a Hannover Re-nek sikerült növelnie elsõ negyedévi nettó eredményét: 0,8%-kal, 233 millió euróra. A német viszontbiztosító úgy véli, sikerül elérnie az idei évre kitûzött 850 millió eurós nettó nyereséget.

A társaság bruttó díjbevétele 5,3%-kal, 3,6 milliárd euróra csökkent, azonban a befektetési jövedelmek 8,3%-kal, 361,2 millió euróra hízott az idei elsõ három hónapban.

A csoport összesített kárhányada 94,4% volt az elsõ negyedévben, amely enyhe romlást jelent a 2013 hasonló idõszaki 94%-hoz képest.

A Hannover Re szerint a nem-élet üzletág továbbra is kiélezett versennyel néz szembe, amit az év eleji és az áprilisi szerzõdésmegújítások is nyilvánvalóvá tettek, különösen Japánban, Koreában, Ausztráliában, Új-Zélandon és az USA egyes katasztrófabiztosítási vonalain.

A japán katasztrófabiztosítási tarifák – amelyek a 2011-es Tohoku földrengést követõen emelkedtek – az áprilisi megújítások során enyhén csökkentek, egyes balesetbiztosítási vonalak esetében azonban tarifaemelésekre is sor került április elején.

A Malaysia Airlines 370-es járatának eltûnése miatt 30,6 millió euró tartalékot képzett a társaság.