Kevesen tesznek félre nyugdíjcélra
2014.05.09
Gondolkodásbeli változásra lenne szükség, hiszen a legtöbben akkor sem tennének félre nyugdíjas éveikre, ha megtehetnék - derül ki a Groupama Garancia Biztosító és a Gfk Piackutató Intézet közös kutatásából. Arra a kérdésre, mit tennének, ha 100 ezer forintot kapnának, a válaszadók mindössze 7 százaléka mondta azt, hogy nyugdíjcéllal takarékoskodna.

Legtöbben inkább félretennék, konkrét cél nélkül. De a helyzet nem aggasztó, 5 évvel ezellõtt sokkal kevesebben tartották fontosnak az öngoskodást.

A felmérés azt vizsgálta, hogy a magyar lakosság egyes generációi számára mit jelent az öngondoskodás fogalma. Életkori sajátosságok is befolyásolják azt, ki mire költ, a fiataloknál a rezsi illetve napi általános kiadások dominálnak, míg a harmincasok vagyonának majdnem 60 százaléka megy el élelmiszerre és rezsire. Ezzel szemben a 70 év felettiek pénzük 80 százalékát költik el rezsire, ételre és gyógyszerekre. A lakosság körülbelül 40 százaléka egyáltalán nem elõtakarékoskodik, és 30 százalékuknak csupán egy-két hónapra elég félretett pénze van.

Sokan úgy gondolják, nem engedhetik meg maguknak, hogy a napi költségeiken túl még félre is tegyenek pénzt. Garamvölgyi Zoltán, Groupama Garancia Biztosító élet- és bankbiztosítási ügyvezetõ igazgatója szerint, ha idõben elkezdjük, nem kell sokat félretenni havonta, elég 10 ezer forint alatti összegre gondolni. De sokat lehetne spórolni a felesleges kiadásokon is. A válaszadók közel negyedének életében vannak felesleges költések. Leggyakrabban az élelmiszerboltban csábulnak el, és vásárolnak valami kényeztetõ terméket. Sokan említik, hogy takarékosabban bánhatnának a háztartási energiával, míg 40 százalék a dohányzást említi, mint a spórolás lehetséges formáját. A felesleges kiadások lefaragásával átlagosan havi 20 300 forintot tudnának spórolni, amit akár nyugdíjuk megalapozására is fordíthatnának.

Garamvölgyi szerint a lakosság nagy része nem érti az öngondoskodással kapcsolatos lehetõségek feltételeit, termékeit, így pedig nem is mer belevágni egy-egy ilyen biztosítás megkötésébe. A válaszadók hatodának elmondása szerint nehézséget okoz megérteni egy pénzügyi szolgáltatás részleteit, mégis, a megkérdezettek több mint negyede pénzügyi téren szakértõnek tartja magát. A megtakarítók kétharmada összehasonlítja a banki ajánlatokat egy-egy befektetési döntés meghozatala elõtt, de csak ötödük követi folyamatosan figyelemmel, hogy hol tud nagyobb hozamot elérni. Ez összefügghet azzal, hogy a megtakarítók több mint fele kockázatkerülõ, azaz nem a hozamot, hanem tõkéje biztonságát tartja elsõsorban szem elõtt.