Jelentősen csökkent a közlekedési balesetek és a sérültek száma is!
2021.03.22

Tavaly év végén a járvány miatti újabb korlátozások bevezetésével a balesetek száma ismét jelentősen visszaesett: 2020 utolsó negyedévében összesen 3302 baleset történt a hazai utakon, ami 24%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. A meghaltak száma 27%-kal, az ittasan okozott balesetek száma 10%-kal csökkent – derül ki a KSH adataiból.

Az új koronavírus okozta járvány miatt elrendelt újabb korlátozások következtében 2020 IV. negyedévében a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 24%-kal, a balesetben megsérülteké 25%-kal, az életüket vesztőké 27%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A IV. negyedévben történt visszaesés mértéke (24%) megközelítette a járványügyi korlátozások által leginkább érintett II. negyedévben mértet (28%). A baleseti adatok alakulásában továbbra is döntő szerepet játszott a járműforgalom csökkenése.

A IV. negyedévben bekövetkezett 3302 közúti balesetből 129 halálos, 923 súlyos, 2250 könnyű sérüléssel végződött. 2019 azonos időszakához viszonyítva ez 20, 25, illetve 23%-os csökkenést jelentett.

2020-ban az előzetes adatok alapján összesen 13 778 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 17%-kal kevesebb, mint 2019-ben. Minden baleseti kategóriában nagymértékű volt a csökkenés: a halálos balesetek száma (423) 20%-kal, a súlyos baleseteké (4105) 15%-kal, a könnyű sérüléssel járóké (9250) 18%-kal lett kevesebb. A legtöbb baleset a III., a legkevesebb az I. negyedévben történt.

A balesetek kimenetel szerinti megoszlásában nincs számottevő változás a korábbi évekhez viszonyítva: a halálos balesetek 3,9, a súlyos sérüléssel járók 28, a könnyű sérüléses balesetek 68%-ot tettek ki.

A legnagyobb mértékben az elsőbbség meg nem adása miatt bekövetkezett balesetek száma csökkent

2020 IV. negyedévében a balesetek 93,8%-a (3098 eset) a járművezetők hibája miatt következett be, ezen belül a leggyakoribb ok (36%) továbbra is a sebesség nem megfelelő alkalmazása volt. A járművezetők hibájából bekövetkezett balesetek száma 23%-kal lett kisebb, ezen belül a legnagyobb mértékben (–29%) az elsőbbség meg nem adásából, valamint a szabálytalan előzésből eredő balesetek száma esett vissza.

A gyalogosok hibája miatt az előző év azonos időszakához képest 35%-kal kevesebb, összesen 161 baleset történt. Ezen belül 53%-kal kisebb lett az úttesten való szabálytalan áthaladás miatt okozott balesetek száma.

A halálos kimenetelű balesetek száma összességében 20%-kal esett vissza. A járművezetők hibájából 24%-kal kevesebb, a gyalogosok hibájából 29%-kal több halálos kimenetelű baleset történt 2020 IV. negyedévében.

Csökkent az ittas állapotban okozott balesetek száma

2020 IV. negyedévében 311 balesetet okoztak ittasan, 10%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezek 63%-áért személygépkocsi-vezetők,15%-áért kerékpárosok,7,4%-áért segédmotorkerékpár-vezetők voltak felelősek.

Az ittasan okozott balesetek összes baleseten belüli aránya (9,4%) nem tért el számottevően a 2020 I. (9,1%), illetve III. (9,5%) negyedévitől, viszont a II. negyedévhez képest (12%) már jelentős a különbség.

Negyedével kevesebb balesetet okoztak személygépkocsival

2020 IV. negyedévében a legtöbb közúti közlekedési balesetet személyszállító járművel, ezen belül leginkább személygépkocsival (84%) és kerékpárral (9,0%) okozták. Az összes személyszállító jármű által okozott balesetek száma 24%-kal csökkent 2019 hasonló időszakához képest. A közúti balesetek 9,9%-át tehergépkocsik, 4,9%-át gyalogosok idézték elő.

Az autópályákon történt súlyos kimenetelű balesetek száma az átlagosnál nagyobb mértékben csökkent

2020 IV. negyedévében az autópályákon az előző év azonos időszakához képest 25%-kal kevesebb, összesen 97 baleset volt, ebből a legtöbb az M3-ason (27), a legkevesebb pedig az M30-ason és az M31-esen (1–1). A 100 kilométernél hosszabb autópályákat vizsgálva száz kilométerre vetítve átlagosan 8,1 baleset jutott, fajlagosan a legtöbb (14) az M1-esre, a legkevesebb (2,8) az M6-osra.

Az összes (129) halálos baleset közül 7 történt autópályán. 2019 azonos időszakával összevetve az autópályákon történt súlyos kimenetelű balesetek száma 34, a halálosaké 22, a könnyű kimenetelű baleseteké 21%-kal esett vissza.

Győr-Moson-Sopron megyében volt a legkevesebb a tízezer bejegyzett gépjárműre jutó balesetek száma

2020 IV. negyedévében megyei viszonylatban tízezer bejegyzett gépjárműre vetítve Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legtöbb baleset (9,7–9,7). A legkevesebb baleset fajlagosan Győr-Moson-Sopron (5,6), Pest (5,7) és Tolna megyében (5,9) volt. Budapesten 8,3 baleset történt tízezer gépjárműre vetítve.

Száz kilométer útra vetítve a legtöbb baleset Pest megyében, a legkevesebb Tolna megyében következett be. A tízezer lakosra jutó balesetek száma Vas megyében volt a legmagasabb és Nógrádban a legalacsonyabb.

Negyedével csökkent a balesetekben megsérültek száma

2020 IV. negyedévében összesen 4381-en haltak vagy sérültek meg közúti balesetben, 25%-kal kevesebben, mint egy évvel korábban. Az elhunytak száma 27, a súlyosan és a könnyen sérülteké egyaránt 25%-kal csökkent. A balesetekben összesen 134 ember vesztette életét, 1048 fő súlyos, 3199 személy könnyű sérülést szenvedett.

Személysérüléses közúti közlekedési balesetben összesen 295 gyermekkorú sérült meg, 262 gyermek könnyű, 33 pedig súlyos sérülést szenvedett. 2019 IV. negyedévéhez képest 37%-kal csökkent azon balesetek száma, ahol gyerekek is meghaltak vagy megsérültek.

2020-ban előzetes adatok alapján összesen 18 176 személy sérült vagy halt meg balesetben, 18%-kal kevesebben, mint 2019-ben. A halottak száma 460 (–24%), a súlyosan sérülteké 4655 (–15%), a könnyen sérülteké 13061 (–19%) volt.