Inflációt meghaladó mértékű drágulás jöhet az építőiparban
2021.04.14

Súlyos szakemberhiány, jelentősen emelkedő építőanyag árak, alvállalkozó díjak és élőmunka árak, magasabb fuvardíjak és építőgép bérleti díjak – ezekről számoltak be az ÉVOSZ felmérésében résztvevő építőipari cégek. Az ágazatban a vállalkozások majdnem ötödénél az idei rendelésállomány meghaladja a jelenlegi kapacitásukat.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 céget megkeresve felmérte, hogy 2020. évben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények - elsősorban a COVID-19 világjárvány -, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2021. évre.

Az építőipari vállalkozók üzleti helyzetüket kielégítőnek ítélik meg. Várakozásaik szerint az elmúlt évben tapasztalható ágazati lassulás várhatóan megtorpan, ennek köszönhetően a tavalyi 9%-os csökkenéssel szemben idén 9-10%-os növekedésre számítanak.

Tavaly a vállalkozások felénél az értékesítés nettó árbevétele csökkent, másik felénél változatlan maradt, vagy enyhén növekedett a korábbi évhez képest. Növekedést elsősorban azok a vállalkozások jeleztek, amelyek a több lábon állás jegyében nem csak kivitelezéssel foglalkoznak. A járvány harmadik hullámában adott válaszok szerint a vállalkozások fele ebben az évben nem számít jelentős javulásra.

A megkérdezett vállalkozásoknál a megrendelések közel 60%-át közmegrendelések teszik ki. Idén mind a közmegrendelések, közbeszerzések, mind a magánmegrendelések volumenének növekedésére számítanak a válaszadók.

A korábbi néhány év felméréseihez hasonlóan a válaszadó cégek 78%-a tevékenységüket leginkább akadályozó tényezőként ezúttal is a szakemberhiányt emelte ki. A válaszadók megemlítették, mind a megfelelő mennyiségű és minőségű mérnökök, mind a szakmunkások alacsony számát, mely szükséges a megrendelések teljesítéséhez. Ezt súlyosbította az a tény, hogy a kivitelezések során a járvány harmadik szakaszában teljes munkabrigádok estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre a járvány miatt. A feketefoglalkoztatás jelentős mértékű csökkenését a cégek továbbra sem érzékelik.

Az ágazatban a cégek majdnem ötödénél a 2021. évi kapacitást lekötő rendelésállomány meghaladja a jelenlegi kapacitásukat. A szűkös kapacitás leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható, egyrészt a lakásépítési kedv viszonylagos erősségének köszönthetően, másrészt ezt erősíti, hogy a családtámogatásba bekerült a lakásfelújítás is, így komoly munkaerőhiánnyal szembesülnek a vállalkozások. Mivel támogatások igénybevételéhez alapkövetelmény az írásban kötött szerződések megléte, így a piac ezen szegmensében egyfajta tisztulás várható.

A kapacitásproblémák mellett továbbra is komoly kihívást jelent a munkaerő megtartása, ezzel párhuzamosan annak képzése, továbbképzése. A képzés a COVID-19 miatt jelentősen átalakult, hiszen a személyes kontakttal történő oktatás-képzés az elmúlt évben gyakorlatilag szünetelt. A cégek tavaly alig fordítottak erőforrásokat dolgozóik fejlesztésére. 2021-ben, a járványhelyzet várható javulását követően azonban mindenképpen tervezik. Ezen kívül létszámukat is növelni szeretnék, a válaszadók fele létszámbővítési és bérfejlesztési tervekről is beszámolt. A tavalyi évben átlagosan 9%-kal növelték a béreket, 2021-ben pedig inflációt követően, kb. 4-5%-os bérfejlesztéssel kalkulálnak. Azonban ilyen szintű emeléssel nem lehet az ágazatban a versenyszférához képest tapasztalható lemaradást behozni.

Az árak változásával kapcsolatban a vállalkozások várakozásai szerint ebben az évben az építőanyagok ára, valamint az anyagmentes alvállalkozó díjak, és az élőmunka árának emelkedése lesz a legnagyobb mértékű. A válaszadók szerint a fuvardíjak és az építőgépek bérleti díjai is az inflációs várakozásokat meghaladó mértékben, 8-10%-kal fognak emelkedni. Két lehetőségük van a cégeknek, vagy beépítik az emelkedő árakat, az emelkedő béreket és a járvány okozta többletköltségeket az újonnan kötött szerződésekbe inflációt meghaladóan mértékben, vagy kénytelenek elviselni a nyereségük csökkenését.

A járvány miatt a munkavállalók kiszámíthatatlanul esnek ki a munkából, ezzel késedelmet okozva a vállalt szerződések teljesíthetőségében. A folyamatok lelassultak, bizonyos döntéseket elhalasztanak, az ellátási láncban fennakadások tapasztalhatók, sok esetben a kivárási taktikát választják a piac szereplői. Ez a bizonytalanságot, esetleg rossz megítélést okoz. Ez a bizonytalansági faktor a vállalási árakban is megjelenhet.

Az elmúlt időszakban felmerülő forráshiányt továbbra különböző lízingkonstrukciók, folyószámlahitel igénybevételével oldották meg. 2021-ben a tavalyihoz képest kétszer több vállalkozás tervez belső források felé fordulni, tartalékaikat felhasználni, illetve igyekeznek a vissza nem térítendő támogatásokból minél nagyobb mértékben részesülni.