Megvan a Fradi stadion új neve
2014.07.03
A Groupama Garancia Biztosító hét évre szóló szerzõdést kötött a Fradi új stadionját üzemeltetõ Lagardére Kft.-vel, így a hivatalos név Groupama Aréna lesz. Mindezt Szekeres Tamás, a cég ügyvezetõ igazgatója jelentette be Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Yann Ménétrier, a biztosítótársaság vezérigazgatója jelenlétében szerdán, Budapesten.

Szekeres Tamás elmondta, hogy a szerzõdés tartalmaz egy hároméves opciós lehetõséget, így adott esetben tíz évre biztos gazdasági helyzetet teremt a klubnak, ami a csapat jó szereplésének is feltétele. A megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Kubatov azt hangsúlyozta, a névhasználati jogra vonatkozó megállapodást az Albert-családdal egyeztetve, a Ferencváros elnökségének egyhangú döntésével és a Fradi baráti kör egyetértésével kötötték meg. Kiemelte, a Ferencváros természetesen nem felejti el és továbbra is csodálja Albert Flóriánnak, a stadion korábbi névadójának, az egyetlen magyar aranylabdás futballistájának életpályáját. Éppen ezért az aréna elõtt például hamarosan leleplezik a legendás játékos szobrát, a stadionba vezetõ utat is róla nevezték el, valamint tervbe van az is, hogy a területet, amelyen az új aréna épült, Albert Parknak hívják a jövõben.

A klubvezetõ elmondta, családbarát stadiont szeretnének, az új aréna pedig új minõséget hoz majd a szurkolásban is.

"Európában bevett gyakorlat, hogy egy stadion nevét a fõ támogatóról kapja. Magyarországon ez a kezdeményezés még egyedinek számít, ezért megtisztelõ számunkra, hogy elsõk között élhettünk ezzel a lehetõséggel. Hisszük, hogy a Groupama Garancia biztosító többéves aktivitása a sport és a futball terén bizonyítékul szolgálhat arra, hogy névadó támogatóként egyedülálló és kiváló szórakozási lehetõségeket biztosítunk a családoknak" - nyilatkozta Yann Ménétrier.

Szekeres Tamás megjegyezte, a Groupama Aréna alapvetõen természetesen futballstadion, ugyanakkor egy rendezvényközpont, ahol a labdarúgó-mérkõzéseken kívül számos egyéb nagy eseményt is meg tudnak rendezni, ennek kapcsán elmondta, hogy már több neves külföldi fellépõ képviselõivel is megkezdték a tárgyalásokat és a tervek szerint jövõ júniusban már nagy koncerteknek is otthont adhat a létesítmény.