Növekvõ káresetek, csökkenõ lakásbiztosítások
2014.08.06
Hiába egyre több a vihar okozta kár, az utóbbi években közel százezerrel csökkent a lakásbiztosítások száma Magyarországon - írja szerdai cikkében a Magyar Nemzet.

Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs fõosztályvezetõje a lapnak elmondta: 2010 óta mintegy 93 ezerrel, hárommillió alá csökkent a lakásbiztosítások száma, és az idén a jelenlegi becslések alapján eddig nem javultak a számok. Ezzel együtt pedig folyamatosan növekszik a káresetek száma, és az egy káresetre jutó kifizetések összege. A mûszaki cikkek miatt egyre magasabbak a kárösszegek is. Gyakori probléma az is, hogy egy ingatlanra 1-2 évtizede kötöttek szerzõdést, amely valójában már nem nyújt megfelelõ védelmet baj esetén.

A lakásbiztosítások száma 2010-ben érte el a csúcspontot, feltehetõen a tavaszi-nyári viharos idõjárás miatt. Akkor rengeteg kár érte a hazai ingatlanokat, mintegy 290 ezer kárbejelentés érkezett, körülbelül 25 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók csak a május-augusztusi idõszakban - közölte a fõosztályvezetõ.

Gilyén Ágnes szerint a szerzõdésszámok csökkenésének egyik oka az lehet, hogy az ingatlantulajdonosok nem feltételezték, hogy megismétlõdhet a szélsõségesen viharos-árvizes idõjárás. Fontos szerepet játszik az is, hogy az utóbbi években a töredékére esett vissza a lakásépítések száma, míg a 2000-es évek közepén 40 ezernél is több új lakás épült évente, tavaly alig haladta meg a számuk a 10,5 ezret.