Leszavazták a svájciak az állami egészségbiztosítást
2014.09.29
A vasárnap tartott népszavazáson a svájciak elutasították az országban mûködõ magán egészségbiztosítási rendszer, egybiztosítós állami rendszerre történõ lecserélését.

A választók 61,8 százaléka voksolt a terv ellen, amelyet a szociáldemokraták, a zöldek, szakszervezetek és egyes fogyasztóvédelmi csoportok indítottak. Õk azzal érveltek, hogy a rendszer egységesítésével egyszerûbbé válna a betegbiztosítás, ami egyúttal költségcsökkenéssel és a biztosítási díjak esésével járna.

Ezzel szemben a kezdeményezés ellen foglalt állást a parlament és a kormány is, azzal érvelve, hogy a jelenlegi rendszer bizonyítottan jól mûködik, és a biztosítók közötti piaci verseny a fogyasztók érdekeit szolgálja. Szintén a kezdeményezés ellen kampányoltak külön gazdasági érdekvédelmi szervezetek, illetve maguk a biztosítótársaságok is.

Svájcban jelenleg 61, magánkézben lévõ betegbiztosító mûködik. Ha a kezdeményezés sikerrel járt volna, ezeket felszámolták volna, és egy állami biztosítót hoztak volna létre.

A kezdeményezést elsõsorban az ország nyugati, francia ajkú kantonjaiban támogatták, míg a német ajkú részeken élesen elutasították.