Folyamatosan araszolnak felfelé a kgfb-díjak
2014.10.15
Amióta 2013 január elsején bevezették az évközi díjhirdetés lehetõségét, átlagosan 13 százalékot nõtt a személyautókra kötött kgfb-szerzõdések díja – derül ki a Netrisk.hu adataiból. A piacvezetõ online biztosításközvetítõ cég adatai szerint az idei év folyamán fokozatosan emelkedett az átlagdíj. A jelenlegi átlagos díjszint annak ellenére tart a tavaly ilyenkor mért érték közelében, hogy az akkori 29 százalékhoz képest 35 százalékra nõtt a jóval alacsonyabb átlagdíjú évfordulós kötések aránya.

„A kgfb-index folyamatosan felfelé araszolva immár több mint 16 százalékpontot emelkedett január eleje óta, és az idei csúcsát szeptember végén érte el – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Kijelenthetõ tehát, hogy a kgfb-átlagdíj tartósan emelkedõpályára került, amelyrõl várhatóan a közeli jövõben sem tér le. Minden jel arra utal, hogy az év végi kampányban érintett autósok zöme szintén magasabb díjra számíthat majd tavalyhoz képest.”

Forrás: netrisk.hu/kgfb-index.html


Továbbra is átlagosan másfélszeres díjon kötnek kötelezõt a tulajdonjogszerzés miatt szerzõdõk (azonnali kötések), mint azok, akik a szerzõdésük évfordulóján döntenek arról, maradnak-e jelenlegi biztosítójuknál, vagy máshová szerzõdnek. Míg az elõbbiek átlagdíja szeptember végén 25 000 forint volt, az utóbbiak 16 800 forintos éves díj mellett kötöttek szerzõdést.

Személyautó-kategóriánként nagyon eltérõ módon jelentkezik a díjemelkedés. Elsõsorban a 150 kW feletti teljesítménnyel rendelkezõ autók átlagdíja növekedett, itt alacsonyabb kártörténeti besorolás mellett több mint harmadával nõttek a díjak tavaly januárhoz képest. A legjobb kártörténeti besorolású autók átlagdíja ugyanakkor minden kategóriában átlag alatt emelkedett.

Díjemelés várható a novemberi kampányban is

„Az eddigi tendenciák is megerõsítik azt az általános piaci várakozást, hogy a biztosítók az év végi kampányban óvatosan ugyan, de emelni fogják a díjaikat – jelzi elõre Sebestyén László. – Drasztikus változásokra ugyanakkor nem számítunk, mivel a kgfb a leginkább díjérzékeny biztosításfajta.”

A piaci szereplõk szerint a díjemelés immár szükségszerû, mivel az elmúlt években kritikus szintre emelkedtekt a károkkal kapcsolatos költségek. Mivel az autósok több mint fele eleve nem érintett a novemberi kampányban (mindazokról szó van, akik 2010 január elsejét követõen vásároltak autót, így a vásárlás dátuma szerint, év közben válthatnak kötelezõt), immár nem kell tartani attól, hogy egy mérsékelten magasabb díj hatására esetleg tömegek hagyják el az adott biztosítót.