Extrém jóslatok: jövõre elmarad a nyár Európában
2014.12.10
A Saxo Bank 2004 óta minden évben közzéteszi „elképesztõ jóslatait” a világgazdaság alakulásával kapcsolatban. A jövõ évre vonatkozó extrém jóslatok alapján a britek hivatalosan is elfordulnak az EU-tól, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke távozik posztjáról, a brit ingatlanszektor összeomlik, az izlandi Bardarbunga vulkán kitörése miatt pedig az európaiak számára a 2015-ös nyár „elmarad”. A Saxo Bank éves elõrejelzései végletes piaci helyzeteket vázolnak, mégis, az utóbbi évek során több jóslat is megvalósult. Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezetõ közgazdásza szerint a legpesszimistább forgatókönyvek segítségével a befektetõk tesztelhetik a jövõvel kapcsolatos feltételezéseiket és kiszámolhatják tíz megrázó fejlemény hatását saját befektetéseikre.

„2015 nagyon kemény év lesz, amelynek során sok-sok mélypontot láthatunk majd. Az infláció évtizedek óta nem volt olyan alacsony, mint most, emellett a kamatok és az energiaárak is lejtõre kerültek az utóbbi hónapokban” – emelte ki Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezetõ közgazdásza. – „A tõkepiacok viszonylagos stabilitása a befektetõkben hamis biztonságérzetet keltett, ez pedig a 2015-ös év legnagyobb felfordulását okozhatja. 2014 októberében egy egész héten át tartó pénzpiaci káosz során már kaphattunk egy kis ízelítõt a ránk váró megpróbáltatásokból. Az idei eseményekbõl kiindulva arra számítunk, hogy 2015 az óriási ingadozások éve lesz.”

Az Egyesült Királyság ingatlanszektora összeomlik
A felmérések már most is azt mutatják, hogy az Egyesült Királyság ingatlanpiaca egyre nehezebb helyzetben van, különösen Londonban. A küszöbön álló jegybanki kamatemelés 2015-ben a piac összeomlásához és a lakásárak 25 százalékos zuhanásához vezet.

A japán infláció eléri az 5 százalékot
A japán jegybank szüntelen pénznyomtatása megrendíti a jenbe vetett bizalmat, így Haruhiko Kuroda, a japán jegybank elnöke rájön, hogy az infláció, amelyet folyamatos erõfeszítések révén is alig tudott megemelni, most „elszalad”. Ez pedig azt is jelzi, hogy Japán elvesztette a devizája feletti kontrollt.

Kína 20 százalékkal leértékeli a jüant
Kína minden eszközt megragad majd, hogy enyhítse a növekvõ hitelezéssel járó hatalmas deflációs nyomást. Ahogy a defláció réme feldereng, a kínai jegybank 20 százalékkal leértékeli a jüant, ezzel Japán példáját követve igyekszik majd élénkíteni az inflációt és a keresletet.

Draghi otthagyja az EKB-t
Annak érdekében, hogy a németek teljes vállszélességgel odaálljanak az Európai Központi Bank (EKB) mennyiségi lazítási programja mögé, Mario Draghi, az EKB jelenlegi elnöke átadja helyét Jens Weidmann-nak, a német Bundesbank elnökének. Draghi ezt követõen a leköszönõ olasz köztársasági elnök, Giorgio Napolitano helyébe lép.

Oroszország újfent csõdöt jelent
A süllyedõ olajárak és az ország ellen életbe léptetett pénzügyi szankciók eredményeképpen az orosz nagyvállalatok – vagy maga a kormány – bejelentik az ország fizetésképtelenségét. Oroszország kilábalását és jövõjét a 1998-ashoz hasonló gazdaságpolitikával, illetve az ukrán konfliktus mielõbbi, diplomáciai úton történõ megoldásával lehet csak biztosítani.

A hackerek betesznek az e-kereskedelemnek
Az e-kereskedelmet 2015-ben minden eddiginél több és erõszakosabb támadás éri, ez pedig igen nehéz helyzetbe hozza majd az internet-, és felhõszolgáltatókat. Az e-kereskedelmi iparág általános gyengülése és mai túlértékeltsége miatt a legnagyobb internetes kiskereskedelmi oldal, az internetalapú szolgáltatások piacvezetõ szereplõje, az Amazon részvényei 50 százalékkal esnek.

Európában vulkánkitörés árnyékolja be a nyarat
Ahogy 1783-ban a Laki vulkán, úgy 2015-ben a már most is aktív izlandi Bardarbunga tör ki, ezzel hatalmas mennyiségû kéndioxidot és egyéb gázokat juttat a légkörbe, amelyek eltakarják majd Európa felett az eget. A kitörés megváltoztatja az idõjárási körülményeket, veszélybe sodorva a termést, majd miután a gabonaárak megduplázódtak, kiderül, hogy a kitörés következményei a vártnál mérsékeltebbek.

A kakaóárak az egekbe szöknek

A globális csokoládékereslet folyamatosan emelkedik; a nyugati országokban egyre több étcsokoládét fogyasztana; az ázsiaiak általános étvágya növekszik. A kínálatot eközben érzékenyen érintik az Ebola vírus miatti aggodalmak, illetve a kulcsfontosságú nyugat-afrikai termelõi régiókban szükséges befektetések elmaradása. Összességében a világ sokkal több kakaót fogyaszt majd, mint amennyit megtermel, ettõl pedig a kakaó ára az egekbe – azaz 2015-ben tonnánként 5 000 dollár fölé – emelkedik.

Az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból belátható közelségbe kerül
Az Egyesült Királyságban 2015. május 7-én tartott választásokon a Függetlenségi Párt (UKIP) 25 százalékot szerez, ezzel hatalmas meglepetésre a harmadik legnagyobb párt lesz a parlamentben. A UKIP koalíciós kormányt alakít David Cameron Konzervatív Pártjával, és 2017-re kiírják a brit EU-tagságról szóló népszavazást. Az államkötvények hozama mindezek hatására élesen emelkedik.

A vállalati kötvények felára megduplázódik
A magas hozamú kötvényeket övezõ piaci hangulat gyors változását követõen a kiutat keresõ befektetõk gyenge likviditással és meredeken csökkenõ árakkal találkoznak. Európa gyenge lábakon álló gazdaságát újból megrázza a magas hozamú hitelek végsõ bedõlése. A Markit iTraxx Europe Crossover Index – amely az 50-es „bóvli-részvénykosárban” található cégek csõdjének várható arányát mutatja – 2015-ben megduplázódik és ezzel 700 bázispontra ugrik.