Négyéves csúcson a munkahelyi balesetek száma!
2015.03.10
2010 óta nem volt olyan magas a munkahelyi balesetek száma Magyarországon, mint tavaly. A legtöbb baleset Budapesten, a halálesettel járók fõleg az építõiparban történnek. Egy súlyosabb szerencsétlenség a kisvállalatokat tökre is teheti – írja keddi lapszámában a Magyar Nemzet.

Tavaly összesen 19661 munkabaleset történt az országban, ez a szám utoljára 2010-ben volt magasabb – idézi a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti fõosztályának jelentését a Magyar Nemzet. Halállal 69 baleset végzõdött 2014-ben, míg 2005-ben 125-en veszették életüket a munkahelyükön.

A legtöbb baleset a fõvárosban (3158), a legkevesebb Zala megyében (315) történt. Ezernél több szerencsétlenséget számoltak Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Gyõr-Moson-Sopron megyében.

A baleset többsége egy-két hetes betegszabadságot tett szükségessé, de meglepõen sok, több mint 3000 esetben kellett egy-három hónapos kényszerpihenõre mennie a munkavállalónak.

A statisztikából az is kiderült, hogy a kisvállalatok dolgozói vannak a legnagyobb veszélyben, a 10 és 250 fõt foglalkoztat vállalatoknál történt a balesetek több mint fele, és a halálos tragédiák is többnyire a kicsiknél történnek.

A legveszélyesebb terület a gépipar, de az építõiparban történik a legtöbb haláleset, tavaly összesen 18.