Mennyire biztonságosak az útjaink Európán belül?
2015.03.25
Az európai utakon bekövetkezett halálesetek száma két éven keresztül csökkent, azonban a 2014-ben közúti balesetben elhunytak számáról szóló elsõ jelentések csalódást keltenek: 2013-hoz képest mindössze 1%-os csökkenés történt tavaly, szemben a megelõzõ két év 8%-os csökkenésével. 2014-ben, a 28 uniós tagállamban összesen 25 700-an hunytak el közúti baleset következtében.

Violeta Bulc, a közlekedéspolitikáért felelõs biztos így nyilatkozott: „Igen szomorú és nehezen elfogadható, hogy naponta mintegy 70 európai polgár hal meg az utakon, és még ennél is többen sérülnek meg súlyosan. A ma közzétett adatoknak figyelmeztetésül kell szolgálniuk…hogy a biztonságos közúti közlekedés állandó figyelmet és további erõfeszítéseket igényel.” A következõt is hozzátette: „Az elkövetkezõ években még intenzívebben kell munkálkodnunk annak érdekében, hogy elérjük az EU azon célkitûzését, hogy 2020-ra a felére csökkentsük a közúti balesetek áldozatainak számát. Fogjunk össze együtt annak érdekében, hogy az utazásuk végén minél több ember biztonságosan térjen haza. Ez az egyik prioritásom, és valamennyi tagállam kormányának is ez kell, hogy legyen az egyik prioritása!”

Hatalmas eltérés az egyes országok között!

A 2014-re vonatkozó országokra lebontott statisztika azt mutatja, hogy a közúti halálesetek száma még mindig jelentõsen eltér az egyes uniós országok között. A 2014-re vonatkozó átlagos uniós halálozási arány várhatóan 51 közúti haláleset/egymillió lakos lesz. A közúti halálesetek legalacsonyabb arányáról továbbra is Málta, Hollandia, Svédország és az Egyesült Királyság számolt be, ahol egymillió lakosra kevesebb mint 30 haláleset jutott. Bulgária, Lettország, Litvánia és Románia beszámolója szerint e négy országban egymillió lakosra továbbra is több mint 90 haláleset jutott. Magyaországon ez a szám 74.

A ma közzétett adatok azonban azt mutatják, hogy az EU-ban 2010 óta 18,2%-kal csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. Egyes európai országok beszámolója szerint náluk az átlagnál nagyobb mértékben javult a közúti közlekedés biztonsága az elmúlt években. Ez különösen Görögországra, Portugáliára és Spanyolországra nézve igaz. Hasonlóképpen Dánia, Horvátország, Málta, Ciprus, Románia, Olaszország, Szlovénia és a Cseh Köztársaság is arról számolt be, hogy a 2010–2014 közötti idõszakban az uniós átlag feletti mértékben csökkent a közúti halálesetek száma. Hazánkban 15%-os volt a csökkenés.



A közúti közlekedés biztonságára vonatkozó célkitûzések és intézkedések

További erõfeszítésekre van szükség annak az uniós stratégiai célnak az eléréséhez, hogy 2010 és 2020 között a felére csökkenjen a közúti balesetek halálos áldozatainak száma. A legtöbb mindennapi közúti biztonsági intézkedésre helyi vagy nemzeti szinten kerül sor, például a közúti közlekedési szabályok betartatása, oktatási kampányok, valamint az infrastruktúra fejlesztése és karbantartása révén. Mindehhez az EU a közös érdekû kérdésekre, például a jármûvek mûszaki ellenõrzésére vonatkozó minimális követelményekre vonatkozó jogszabályokkal és ajánlásokkal, valamint a mûszaki szabványok harmonizációjával járul hozzá.

Mi lesz a Bizottság következõ lépése?

Várhatóan 2015 májusában kerül közzétételre egy, az uniós közúti közlekedésbiztonsági politikáról szóló idõközi jelentés, amely mérleget von és meghatározza a következõ öt évre vonatkozó tervet. 2015 õszén felmérés indul a sérülések visszaszorítását célzó lehetséges intézkedésekre vonatkozó alternatívák értékelésére. 2016 végéig várhatóan egy bizottsági javaslat is elfogadásra kerül a hivatásos gépjármûvezetõk képzésére és képesítésére vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról.