Eddig még nem látott lakáshitel drágulás jöhet
2021.11.22

Drasztikus kamatemelésektől lesz majd hangos év végén a lakáshitel piac, miután a pénzpiaci kamatok olyan jelentősen emelkedtek a jegybanki kamatemelés miatt, hogy több futamidőre jelenleg olcsóbb a hitel kamata, mint a referenciakamat szintje. A money.hu szakértői szerint a mostani piaci környezetben az eddigieknél is hosszabb időtartamra, a 20 évre vagy a futamidő végéig fixált hitelek irányába tolódhatnak el a lakáshitel igénylések. 

Drasztikus lakáshitel kamatemelések elé néz a magyar piac a money.hu szakértőinek véleménye szerint. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a múlt héten meglépett, kétlépcsős, összességében 0,7 százalékpontos jegybanki kamatemelés következtében ugyanis a banki jelzáloghitel kamatok és a hitelek árazásának alapját biztosító pénzpiaci kamatlábak olyan mértékben csúsztak egymásra, hogy a múlt hétvégén a piacon 5 olyan pénzintézetet is talált a money.hu kalkulátora, amelynek 10 éves kamatfixálás mellett használt lakásra nyújtott hitelének legjobb ügyfeleknek kínált top-kamata alacsonyabb volt mint a pénzpiaci referenciakamatok szintje. Hasonlóan egymásra csúsztak az 5 éves kamatperiódussal bíró hitelek kamatai és az ötéves referenciakamat szintje is. A kamatbázishoz képest negatív kamatszint mellett hosszan még a nagyon jó ügyfeleknek sem éri meg hitelezni. Ilyen kamatok mellett a bankok sem költségeiket, sem a kockázati felárukat nem tudják érvényesíteni. A bankok egymás közötti versenye miatt a korábbi hónapokban látott visszafogott kamatkiigazításoknak vége, minden banknál érdemi kamatemelésre kell felkészülni.

Megbolondult a pénzpiac is

A jegybanki kamatemelés a pénzpiaci kamatszinteket is alaposan megkavarta. A Budapesti Kamatswap Ügyletek (BIRS) 5 és 20 éves fixingje közötti kamatkülönbözet mindössze 4 bázispont volt pénteken, miközben 2020 tavaszán még 1,3 százalékos különbözetet is lehetett mérni. Ugyanígy egymásra csúszott az 5 és 10 éves fixing, annak dacára, hogy a két időtávra szóló kamatok között lényegében júniusig, az MNB kamatemelési ciklusának elindulásáig stabil, 0,5 százalékpontos különbség volt. November 10. óta egyébként a 10 éves BIRS értéke folyamatosan alulmúlja az 5 éves futamidő értékét. Ez is jól mutatja azt, hogy a kamatemelési ciklus miatt alaposan drágulnak a rövidebb futamidejű hitelek.

A hosszan fix hitelek reneszánsza jöhet

Ebben a kamatkörnyezetben a money.hu szakértői szerint további átalakuláson mehet át a lakáshitel piac. Azon ügyfeleknek, akiknek jelenleg nincs folyamatban hitel elbírálásuk, vagy a következő napokban nem tudnak a hitelbírálathoz szükséges valamennyi irattal gyorsan sikeres hiteligénylést lebonyolítani, azoknak jó eséllyel nem az 5 vagy az eddig legfelkapottabb, 10 éves kamatfixálás mellett nyújtott lakáshitel felvétele lesz javasolható, hiszen - banki verseny ide vagy oda - a következő hetekben az 5, de legfőképpen 10 évre fixált kamatozást kínáló kölcsönök drágulása várható. Eközben a jelenleg is megfelelő kockázati marzsot biztosító, hosszan fix hitelek kamatszintjét nem, vagy csak a rövidebb kamatperiódussal rendelkező hiteleknél visszafogottabban drágítja majd jó eséllyel a piac. A hosszan, akár a teljes futamidőre fix kamatozást kínáló konstrukciók komoly előnye, hogy az ügyfél a hitel teljes futamidejére, 15-20 évre is fix törlesztőrészlettel számolhat. Ennek köszönhetően nem kell tartania attól, hogy mekkora lesz az infláció és hogyan alakulnak emiatt a jegybanki és a banki kamatszintek. Ennek a biztonságnak a felára ugyanis soha nem volt olyan alacsony, mint az a következő hetekben várható.