Kannabisz-szonda a brit közutakon
2015.04.30
Nagy-Britanniában márciusban lépett életbe az új közlekedési szabályozás, amely szerint a rendõrök már nem csak az alkoholfogyasztást, de a droghasználatot is szûrhetik a jármûvezetõk körében. Korábban a gyanús vezetõket csak a rendõrösön, orvosi felügyelet mellett vethették alá drog-teszteken. További szigorítást jelent, hogy bizonyos gyógyszerek szedése mellett szintén tilos volán mögé ülni.

A jogszabály módosításról ugyanakkor igen kevesen tudnak Nagy-Britanniában, legalábbis ez derül ki a telematikai alapú biztosításokkal foglalkozó Carrot Car Insurance felmérésébõl. A megkérdezett jármûvezetõk 39%-a nem tudta azonosítani azokat az anyagokat, amelyek vezetés mellett tiltólistára kerültek. Valójában csak 2,4% tudta helyesen, hogy a randi-drogként is ismert Rohypnol nyugtató, altató szedése mellett tilos volán mögé ülni.

A megkérdezettek 20%-a nem volt tudatában annak, hogy a tiltólistán szereplõ gyógyszerek, illetve drogok szedése mellett történõ vezetés esetén akár hat hónap börtönbüntetésre, illetve minimum egy éves vezetési tilalomra is számíthat.

Így hat a drog a jármûvezetési képességre

Az Kábítószer és Kábítószer-függõség Európai Megfigyelõközpontja (EMCDDA) szakirodalmi áttekintése átfogó képet nyújt a kábítószer-használat, a csökkent gépjármûvezetõi képesség és a közlekedési balesetek közötti kapcsolatról. A szimulátorok segítségével vagy kontrolláltan drogot fogyasztó önkéntesek részvételével történõ kísérletek az ok-okozati összefüggéseket tárják fel. A kísérleti vizsgálatok eredményei szerint bizonyos illegális kábítószerek befolyásolhatják a vezetõi teljesítményt; egyes kábítószerek esetében a hatás az adagtól függ.

Ezek szerint a kannabisz ronthatja a vezetéshez szükséges egyes kognitív és pszichomotoros képességeket. Az MDMA (ecstasy) kedvezõtlen és kedvezõ hatást egyaránt kifejt a teljesítményre. Az együttesen alkalmazott alkohol és illegális kábítószerek hatásaira irányuló vizsgálatok szerint ilyen esetekben bizonyos illegális kábítószerek (pl. a kannabisz) további, szinergikus teljesítménycsökkenést eredményezhetnek, mások viszont (pl. a kokain) részben visszafordíthatják a teljesítménycsökkenést.

A kísérleti vizsgálatok eredményei egyes terápiás alkalmazású gyógyszerek esetében is nyilvánvaló teljesítménycsökkenést mutatnak. A benzodiazepinek (Rivotril, Xanax stb.) általában rontják a teljesítményt, azonban míg bizonyos fajtáik súlyos teljesítményromláshoz vezethetnek, addig más fajták esetében a következõ napon nemigen érvényesül a szer maradványainak hatása.

A közúti ellenõrzések során végzett felmérések alkalmával megvizsgált vezetõk 1–2%-a esetében találtak kábítószer-fogyasztásra utaló nyomokat a nyálban. Az elemzésre bocsátott kábítószerek közül az alkohol után a kannabisznak a legnagyobb az elõfordulási gyakorisága, habár a benzodiazepinek jelenlétét vizsgáló minták elemzésekor a benzodiazepinek prevalenciája helyenként még a kannabisznál is magasabbnak bizonyult.

Statisztikai szempontból fokozott baleseti kockázat és/vagy balesetért való felelõsség volt megállapítható a kannabisz, a benzodiazepinek, az amfetaminok, a heroin és a kokain esetében. Ezek a kockázatok pedig csak növekednek a kábítószer más pszichoaktív szerrel, pl. alkohollal történõ együttes használatakor.