Több új traktort vásároltak tavaly a gazdák
2022.01.07

Tavaly a gazdasági környezet kedvezett a mezőgazdasági gépbeszerzéseknek: 3 335 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 7,2 százalékkal haladja meg a 2020-ban regisztrált 3 111-es példányszámot. Ugyanebben az időszakban 1 499-ről 1 588-ra emelkedett az eladott új mezőgazdasági pótkocsik száma, ami 5,9 százalékos növekedést jelent.

Azt követően, hogy 2020-ban a nagyértékű gépbeszerzések volumene a járványhelyzet okozta bizonytalanság ellenére is pontosan megmaradt az előző évi szinten, a 2021-es év további növekedése mindenképpen komoly pozitív fejleménynek számít – hangsúlyozza Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Számos pályázati forrás is aktivizálta a mezőgazdasági gépek piacát, emellett a gazdasági környezet is kedvezően alakult a növénytermesztők számára: miközben tavasszal még viszonylag alacsony műtrágya- és üzemanyagár mellett tudtak termelni, az év derekán bekövetkező terményár-emelkedések nyomán növelni tudták bevételeiket. A keletkező plusz forrás hatására aztán ősszel újabb komoly beszerzési hullám vette kezdetét.”

A  traktormárkák közötti versenyben a John Deere 20,8 százalékos eladási arányával továbbra is magasan veri a mezőnyt a DataHouse által közzétett forgalomba helyezési adatok szerint. Stabilan tartja helyét a New Holland 9,2, és az azt követő Claas 8,6 százalékos részesedésével. Komoly előrelépést ért el ugyanakkor az indiai gyártó által a 75-90 lóerős kategóriában az önmagát az MTZ utódjának is tartó Solis, amely egy év alatt 2,1-ről 6,3 százalékra tudta növelni részesedését az újtraktor-piacon. Az első hat márka közé még a Fendt és a Case IH fért fel 4,9, illetve 3,8 százalékos értékesítési aránnyal.

Idei kilátások

A termelési költségek (elsősorban a műtrágya- és az üzemanyagárak, illetve a munkabérek) jelentős megugrása a mezőgazdasági gépek piacán is növelte a bizonytalanságot. Az már biztosnak látszik, hogy az év elején ismét alacsony szintről indul el a piac, a kérdés az, hogy a beszerzések szokásos márciusi hulláma mennyire fog idén kiemelkedni.

A kereskedők tájékoztatása szerint a beszállítói láncok akadozása a mezőgazdasági gépek gyártóit is érzékenyen érinti, ami a kínálat időszakos szűkösségében is megmutatkozik, ezért beszerzési szándék esetén időben célszerű a készletekről és a szállítási információkról tájékozódni.

Az idei eladások alakulására pozitív hatást gyakorolhat a tavaly nyáron 100 milliárdos keretösszeggel meghirdetett, a mezőgazdasági precíziós fejlesztéseket támogató pályázat, amelynek elnyert összegeit a gazdák idén fogják elkölteni. Ezzel együtt is éves szinten a tavalyi eredmények megismétlése már jó eredménynek számítana, ami tovább javítaná a hazai mezőgazdaság versenyképességét és hatékonyságát, közelítve annak színvonalát a nyugat-európai országokban tapasztalható szinthez” – tette hozzá Bolyki Bence.