Egy új vérteszttel megállapítható valódi életkorunk
2015.09.10
Olyan új vérvizsgálati módszert fejlesztettek ki tudósok, amellyel megállapítható az egyén „biológiai életkora”, a valódi, kronológiai életkorával szemben.

A teszttel azt lehet mérni, hogy mennyire jól mûködik az emberi test genetikai szinten, mellyel jobban elõre jelezhetõ az adott személy halálozása. A King’s College London kutatói által fejlesztett teszttel hamarabb lehet azonosítani az Alzheimer-kór és más, korral járó betegségek kockázatát is.

Mindez természetesen a biztosítási ágazatra is kihathat. Az életbiztosítók jellemzõen az életkor alapján próbálják az egyén egészségi állapotát és várható a halálozását megjósolni, amely mutató azonban nem nyújt megfelelõ eredményt, mivel az azonos korú egyének teljesen eltérõ biológiai korosztályba tartozhatnak.

Mindannyian tudjuk, hogy óriási különbség lehet két 60 éves egyén egészégi állapota, biológiai kora között, eddig azonban nem volt olyan teszt, amellyel a biológiai kort mérni lehetett volna. A Genome Biology oldalon megjelent kutatás 12 különbözõ tanulmányt alapján készült, valamint több mint 150 különbözõ gént vizsgált meg az agyban, a vérben, az izomszövetekben, különbözõ korcsoportba tartozó emberek esetében.

A felfedezéssel tulajdonképpen a biológiai életkort molekuláris szinten lehet meghatározni az emberekben, amely teljesen átalakíthatja az életkor használatát az orvosi döntések esetében. Könnyebben azonosíthatóvá válnak az Alzheimer-kór kockázatának nagyobb eséllyel kitett egyének, amely kulcsfontosságú lehet a potenciális kezelések szempontjából.