Az OBA megkezdte a kártalanítások kifizetését a Sberbank-ügyfeleknek
2022.03.10

Az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek számlájára hamarosan megérkeznek a jóváírások - közölte az OBA az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, hogy néhány napon belül a Magyar Posta Zrt.-től is megkapják a betétesek a postai kifizetéseket.

Azon ügyfelek, akik a Takarékbank Zrt.-nél rendelkezhetnek a részükre járó kártalanítási összeg felett, hamarosan részletes tájékoztatást kapnak arról, hogy mely fiókba és mikortól fáradhatnak be ügyintézés céljából - jegyezték meg. Arra kérték az érintett ügyfeleket, hogy kövessék nyomon az OBA és a Takarékbank Zrt. honlapján hamarosan megjelenő tájékoztatókat.

Felidézték, hogy az OBA március 4-én éjfélig fogadta be a hozzá beérkező számlaszámbejelentéseket a betétesektől.

Az OBA a Takarékbankot bízta meg, hogy közreműködő bankként kifizesse az erre a kifizetési csatornára irányított betétesek részére a nekik járó kártalanítási összeget.

Az alap arra kérte az ügyfeleket, hogy amennyiben még nem rendelkeznek a Sberbankon kívüli más hitelintézetnél vezetett számlával, minél hamarabb nyissanak számlát egy magyarországi hitelintézetnél.

A Sberbank lakossági ügyfelei a Takarékbanknál személyazonosító okmány és lakcímkártya bemutatásával, a céges ügyfelek a bejegyzésük igazolására, valamint a cég nevében történő rendelkezés igazolására alkalmas dokumentumok alapján intézkedhetnek.

A közreműködő bank március 18-át, a kártalanításra törvényileg megjelölt 10 munkanap lejártát követően is folyamatosan a betétesek rendelkezésére fog állni - hnagsúlyozta az OBA.

Az OBA a Sberbanknál vezetett Start-számlák egyenlegét a Kincstár részére utalja át.

Arra is kitértek: ha a betét meghaladja a 100 ezer eurónak megfelelő forint összeget - 38 millió forint - vagy az OBA által nem biztosított kategóriába tartozik, a ki nem fizetett betétrészre a végelszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést lehet tenni. Ennek módjáról a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. fog tájékoztatást adni.

A Magyar Nemzeti Bank március 2-án közölte, hogy miután az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál, a jegybank is visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.