Kockázatos nagybiztosítók: az Aegon váltja a Generalit a listán!
2015.11.03
A holland Aegon biztosító is felkerült a világ legnagyobb, rendszerszintû fontossággal bíró biztosítási csoportok listájára, amit a G20 szabályozó hatósága, a Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) állít össze. A döntés nyomán keményebb szabályozói felügyelet vár a holland biztosítóra.

A holland biztosító ezzel bekerült abba a kilenc biztosítótársaságból álló körbe, amelyek különösen fontosnak számítanak a globális pénzügyi rendszer stabilitása szempontjából, legalábbis az FSB szerint.

A bázeli székhelyû intézmény közölte, hogy a Generali egyúttal lekerült errõl a listáról.

A Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) által összeállított lista célja, hogy megakadályozza a 2008-as pénzügyi válság megismétlõdését. Míg a korábban javasolt intézkedések legtöbbjének középpontjában a bankok által, a listán szereplõ biztosítótársaságok esetében olyan szabályokat dolgoznak ki, amellyel elkerülhetõ a túl nagy, és rendszerkockázatot jelentõ (too big to fail), az amerikai AIG-hoz hasonló biztosítótársaságok létrejötte.

Az Aegon listára kerülése miatt várhatóan a csoportnak javítania kell pénzügyi mutatóin, hogy megfeleljen a szigorúbb szabályozási követelményeknek. Az Aegon bevételeinek legnagyobb része az amerikai leányvállalatából, az Transamericából származik.

Az FSB szerint a nagyobb veszteségviselõ kapacitásra vonatkozó követelmények 2019-ben lépnek életbe a 9 biztosító számára. A Wall Street Journalnak nyilatkozó Aegon szerint a döntés következményei még nem világosak, a holland biztosító is csak kedd reggel értesült az FSB-tõl a döntésrõl.

Az FSB szerint a holland biztosítónak megerõsített csoportszintû felügyeletre lesz szüksége, ezen kívül létre kell hoznia egy helyreállítási és szanálási tervet is arra az esetre, ha egy jövõbeli pénzügyi válság miatt felszámolásra kerülne sor. Az Aegon elsõsorban Hollandiában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és néhány európai és ázsiai országban mûködik.