Több mint egymillió autó közlekedik biztosítás nélkül Romániában!
2015.11.06
A Romániában bejegyzett gépkocsik közel 30 százaléka nem rendelkezik kötelezõ gépjármû-biztosítással (kgfb). A legjellemzõbb ez az ország déli, dél-keleti megyéire, ahol a rendõrség fokozott közúti ellenõrzéseket tarthat – írja a Kronika.ro.

A romániai versenytanács több állami intézménytõl igényelt adatai alapján a kötelezõ biztosítással rendelkezõ autók aránya az országban mindössze 71,3 százalék volt a tavalyi év végén. 2014 végén 6,27 millió gépkocsi volt bejegyezve Romániában, ebbõl 4,9 millió személyautó, amelyeknek 76,9 százalékára kötöttek kötelezõ biztosítást. Ez 3,77 millió biztosított jármûvet jelent, vagyis a közutakon több mint egymillió olyan autó közlekedhet, amely esetében nem garantált a kártérítés-fizetés.

Abban az esetben, ha kötelezõ biztosítással nem rendelkezõ gépkocsi okoz balesetet Románia területén, mind az anyagi, mind a személyi kárt az erre a célra létrehozott, a közúti áldozatokat védõ alap (FPVS) fizetheti ki. A biztosítótársaságok által létrehozott nonprofit szervezet fizeti a kártérítést akkor is, ha a baleset okozóját nem sikerül azonosítani.

Az alap költségvetését a társaságok állják, az eladott kötvények árának egy része ugyanis ide folyik be. „A biztosítást nem kötõ sofõrök által okozott károkat így gyakorlatilag azok fizetik ki, akik tisztességesen megújítják RCA-kötvényeiket” – hívta fel a figyelmet a Versenytanács.

A hatályos jogszabályok szerint mindegyik, Romániában bejegyzett gépkocsira kötelezõ gépjármû-biztosítást kell kötni függetlenül a jármû típusától. A törvényt be nem tartó sofõrökre 1000 és 2000 lej közötti bírságot rónak ki, ugyanakkor bevonják az autó forgalmi engedélyét és rendszámtábláját. Bírósági eljárás nyomán emellett az autótulajdonos arra is kötelezhetõ, hogy az anyagi és személyi kárt, valamint a perköltségeket is állja.

Romániában a kötelezõ autóbiztosítási piac 90 százalékát alig hét biztosítótársaság uralja. Az ASF tavaly év végi adatai szerint a legtöbb kgfb-kötvényt az Euroins adta el, amelynek piaci részesedése 18,94 százalék volt, ezt a Carpatica követte 16,81 százalékkal, a harmadik helyet pedig az idõközben csõdbement Astra foglalta el 16,38 százalékkal.