Balatonnál nőttek leginkább az ingatlanárak
2022.06.09

Tavaly szinte minden megyében nőttek a lakóingatlan átlagárak, a legkiugróbb, mintegy 25 százalékos emelkedés Zala megyében volt - közölte az OTP Ingatlanpont saját adatai alapján.

Kiemelték, a lakótelepi lakásoknál 4-ről 11 százalékra, a többi lakásnál 9-ről 10 százalékra gyorsult az áremelkedés üteme, míg az önálló házak drágulása változatlanul 11 százalék körüli maradt 2021-ben.

Az általános áremelkedés mellett szintén jelentős, országosan csaknem 30 százalékos forgalombővülés jellemezte 2021-ben a hazai lakáspiacot.

Míg két éve a Balaton közelségének köszönhetően Somogy megye ért el kiugró, 37 százalékos áremelkedést, addig 2021-ben Zala megye lépett a dobogó legfelső fokára, 25 százalékos drágulással és Somogy 13,7 százalékos értékkel a középmezőnyt erősítette.

Az eladott ingatlanok átlagos négyzetméterára 2021-ben - Budapest (714 ezer forint/négyzetméter) után, azt egyre jobban megközelítve - továbbra is Somogy megyében volt a legmagasabb, átlépve a félmilliós szintet (520 ezer forint/négyzetméter), míg Pest megyében (489 ezer forint/négyzetméter) ennek a lélektani határnak közelébe ért.

A megyeszékhelyek árváltozását vizsgálva 2021-ben Salgótarján egyedüliként lépte át a 20 százalékos növekedést (20,8 százalék), Miskolc és Tatabánya 17,4 százalékos áremelkedést realizáltak, a lista végén Kecskemét 7,8 százalékos és Békéscsaba 6,8 százalékos növekedéssel szerepel, illetve egyedül Szekszárdon - alig érezhetően, de - csökkent az átlagár 0,5 százalékkal - tájékoztatott az OTP Ingatlanpont.

A 2011-ben alapított OTP Ingatlanpont az OTP Csoport tagja, csaknem 90 irodában, több mint 800 tanácsadóval működik.