Március végétől dinamikusan nő az elektromos fűtések iránti kereslet
2022.06.22

Ugyan Magyarországon most még európai összehasonlításban olcsó a gáz, a nemzetközi folyamatok hatására egyre kevésbé valószínű, hogy ez hosszú távon is fenntartható. Az emberemlékezet óta nem tapasztalt bizonytalanság miatt március végétől dinamikusan nő az elektromos fűtések iránti kereslet, melyek napelemekkel működtetve akár nullára is redukálhatják a rezsiköltséget. Kis-Balázs Attila, a Jobbfólia ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, a váltást addig érdemes megtenni, amíg a meglévő készletekről elfogadható áron beszerezhetők az eszközök, hiszen ezen a piacon is elképesztő a drágulás.

Az ukrajnai háború kirobbanása óta állandó napirenden van a közbeszédben, hogy vajon mikor szöknek majd az egekbe a gáz- és energiaárak. Ugyan itthon egyelőre még érződik a rezsicsökkentés hatása, elemzők szerint ezt sem lehet a végtelenségig fenntartani, és hamarosan, akár már ezen a télen magasabb díjakkal találhatják majd szemben magukat a családok.

A magyarok félelme tehát egyáltalán nem alaptalan, és sokan már jó időben elkezdtek azon gondolkozni, hogyan lehetne függetlenedni a piaci gáz- és olajáraktól. Ennek az egyik eleme lehet, ha a háztartásban elektromos fűtésre váltunk, hiszen ebben az esetben nem kell attól tartani, hogy mikor fogják elzárni a csapokat.

Kis-Balázs Attila, a Jobbfólia ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, március vége óta kézzel fogható a keresletnövekedés, az ügyfelek túlnyomó többsége már azért jelentkezik a szakértőknél, mert a gáz- és energiaárak kiszámíthatatlansága miatt szoronganak, és keresik a minél jobb alternatívákat.

Egyre kevesebb az esély arra, hogy a jelenlegi gázárak maradnak Magyarországon, az pedig rengeteg családnak a megélhetését sodorhatja veszélybe, ha egyik hónapról a másikra kétszer-háromszor annyit kell fizetni majd a fűtési szezonban. Sokan azok közül, akik gázfűtéssel rendelkeznek, biztosíték gyanánt már most elektromos fűtést szeretnének kiépíteni az otthonukban, hogy a jövőben azt tudják használni, ami aktuálisan éppen költséghatékonyabb” – mutatott rá a szakértő.

Milyen lehetőségeink vannak?

Kis-Balázs Attila felhívta rá a figyelmet, hogy amikor elektromos fűtésben gondolkodunk, akkor semmiképp ne rövid távú célokat tűzzünk ki magunk elé.

A rendelkezésre álló alternatívák között említette az infra sötétsugárzót, aminek hátránya, hogy nagyon nagy teljesítményű, falra szerelhető eszközre van szükség a használatához, levegőmelegítésre pedig drasztikus költségekkel jár. Ennél jobb megoldás a hűtés-fűtésre való klíma, ugyanakkor azok a berendezések, melyek -15 Celsius-fok alatt is biztosítják a ház felmelegítését, akár félmillió forintba is kerülhetnek.

Mint mondta, a jövő fűtési technológiája a Jobbfólia, amely karbantartásmentes a teljes élettartama alatt, mert mozgó és kopó alkatrész sincs benne, tehát elromlani sem tud. Egyedül a termosztát rakoncátlankodhat, de annak a cseréje néhány tízezer forintos összeg.

Felhívta rá a figyelmet, az elektromos fűtések napelemmel működtetve akár nulla forintos rezsiszámlát is eredményezhetnek. A Jobbfólia pedig a napelemes támogatásokhoz kapcsolódóan is jó választás lehet, hiszen ellentétben más rendszerekkel 160-180 négyzetméteres lakásokig egyetlen nap alatt megoldható a telepítése valamilyen szilárd burkolat mögé.

"Emellett beruházási költsége lényegesen alacsonyabb, mint egy gáz alapú fűtési rendszeré, a fenntartási költsége drasztikusan kevesebb, gyakorlatilag egyenlő a nullával, így a fogyasztást érintő többlet költség elenyésző ahhoz képest, amit a beruházási és karbantartási oldalon megspórolunk” – mondta a jobbfolia.hu ügyvezető-tulajdonosa.

Az infrafűtés szakértő felhívta rá a figyelmet, az elektromos fűtések iránti kereslet 2019 óta minden évben megduplázódik. Az árak –hasonlóan az építőipar más szegmenseihez – jelentősen emelkedni kezdtek, de mivel vállalatuk hatalmas raktárkészlettel dolgozik, aki időben lép, az még a már meglévő eszközökből válogathat és ezáltal olcsóbban hozzájuk is juthat, ezáltal akár több százezer forintot is megspórolva.