A közlemény szerint annak ellenére is jelentõsen emelkedett a takarékok által kezelt megtakarítások állománya, hogy az elmúlt években az ingyenes készpénzfelvétel és az alacsony betéti kamatok miatt mind a lakosságnál, mind az egyéni vállalkozóknál jelentõsen nõttek a készpénzben tartott összegek.
A takarékszövetkezetek által kezelt befektetések összértéke 2016 elsõ fél évének végére piaci értéken meghaladta a 300 milliárd forintot, ami csaknem 70 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz és 25 százalékos az év végihez képest.
A befektetési állomány növekedéséhez hozzájárult, hogy az alacsony betéti kamatok miatt a megtakarítók a betétek helyett új, magasabb hozamú eszközöket kerestek. Segítette a növekedést az új termékpaletta kialakítása, valamint az értékpapír-forgalmazói hálózat bõvítése. Míg 2013 végén 574 takarékfiókban lehetett befektetési szolgáltatásokat igénybe venni, addig 2015 végén már az összes takarékszövetkezet 1118 fiókjában voltak elérhetõek a befektetési szolgáltatások - ismertette a Takarékbank.
A kezelt értékpapírszámlák darabszáma az elmúlt másfél évben folyamatosan emelkedett: egy év alatt 60 százalékkal nõtt egy évvel korábbihoz, illetve 15 százalékkal a múlt év végéhez hasonlítva.
A befektetéseken belül nagyjából azonos ütemû volt a növekedés az állampapírokban és a befektetési jegyekben. A takarékszövetkezetek lakossági ügyfeleinek állampapír-állománya az idei év elsõ felében 45 milliárd forinttal nõtt, míg a befektetési jegyek állománya 16 milliárd forinttal emelkedett. Ezzel a takarékok piaci részesedése az állampapíroknál 5,8-ról 6,1 százalékra nõtt, a befektetési jegyeknél 1,5-rõl 1,9 százalékra emelkedett az elsõ félév végére.
A Takarékbank a következõ két évben mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben a megtakarítás-állomány további növekedésére számít. A megtakarítási termékek közül elsõsorban az állampapírok és egyes befektetési alapok állománynövekedése várható, de a legdinamikusabban a biztosítások nõhetnek - prognosztizálta a bank.
A Takarékbank szerint a vállalatok az üzleti aktivitás növekedésével járó magasabb likviditási igény miatt - a lakossággal ellentétben - várhatóan betétállományukat is tovább növelik.