Záródik az lakáspiaci árolló
2016.11.30
Jóval kisebb lett az új és a használt lakások közötti árkülönbség az elmúlt két évben. Budapesten egy 50 négyzetméteres új lakást egy használt lakás 130 százalékáért lehet megvenni a novemberi átlagárak alapján, pedig két évvel ezelõtt még a használt lakások másfélszeresét kellett érte adni. A vidéki nagyvárosokban most novemberben 150 százalékos, korábban pedig kétszeres volt a szorzó. Azaz a fõvárosban és vidéken is záródik a lakáspiaci árolló - derül ki az ingatlan.com több mint százezer hirdetésen alapuló elemzésébõl.

Látótávolságba került az eddiginél kiegyensúlyozottabb lakáspiac: az utóbbi két évben jelentõs drágulást elérõ használt lakások után az új lakások szegmense is megkezdte a felzárkózást, és egyre nagyobb szerepet kap a hazai ingatlanpiacon. Az új lakások piacának élénkülése több dologból is világosan látható. Bár nemzetgazdasági szinten a beruházások a harmadik negyedévben 9,3 százalékkal csökkentek, a lakásépítéseket és -felújításokat is magában foglaló ingatlanügyletek területén 8,6 százalékkal nõtt a beruházási teljesítmény. Ez összefüggésben van azzal, hogy az új lakásokra kiadott építési engedélyek az idei elsõ háromnegyed évben a triplájára nõtt - derül ki az ingatlan.com friss elemzésébõl, amely több tízezer hirdetés alapján vizsgálta meg, hogy miként alakult az árolló, azaz a használt és új lakások közötti különbség az elmúlt két évben.

150-bõl 130 százalék lett

A budapesti piacon az ingatlan.com adatai szerint november végi átlagos négyzetméterárak alapján durván 29 millió forintba került egy 50 négyzetméteres új lakás, ami egy ugyanekkora használt lakás árának 130 százalékának felelt meg. Korábban jóval nagyobb volt a különbség: tavaly novemberben egy használt lakás árának a 139 százalékáért, durván 25,5 millió forintért lehetett megvenni egy ekkora új fõvárosi lakást. 2014-ben pedig az új lakás közel 22 millió forintba került, ami akkor 150 százaléka volt egy használt lakás árának.

Balogh László, az ingatlan.com szakértõje azt mondta, hogy az árolló csökkenésével párhuzamosan a kínálat is jelentõsen nõtt. Ha a 2014 november végi szintet vesszük alapul, akkor az új lakások kínálata azóta 60 százalékkal nõtt, a használtaké pedig 51 százalékkal emelkedett.

Vidéken markánsabbak a különbségek

A vidéki megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban még nagyobbak a különbségek, ha az árakat nézzük. Az ingatlan.com elemzése szerint idén november végén egy új 50 négyzetméteres lakás 17,4 millió forintos átlagára a használtak másfélszeresét jelentette. Ezzel szemben 2015 novemberében egy használt lakás 173 százalékát, 2014-ben pedig közel a dupláját kellett kifizetni ugyanezért.
“Országos tendenciának tûnik a használt és az új lakások közötti árkülönbségek csökkenése, azonban ez nem változtat a tényen, hogy az új lakások vásárlóinak türelmesnek kell lenniük. A napokban eladott tíz új építésû ingatlanból kilencet csak 2017-ben vagy 2018-ban fognak tudni átadni a beruházók.” - értékelte a folyamatokat Balogh László.

Visszafogottság, kivárás az év végén


Az ingatlan.com szakembere az árolló záródásáról azt is elmondta, hogy annak elsõsorban az elmúlt két évben bekövetkezett használtlakás-piaci forgalom- és áremelkedés az oka, az új lakások piaca ugyanis még a nagy boom elõtt áll. A 2016-os ingatlanszezon gyakorlatilag véget ért: az árak idén már nem nõnek tovább, és ahogy az lenni szokott az év utolsó hónapjában a kereslet is érezhetõen visszaesett. A használt lakások piacán korábban 150 ezer adásvételt várt a szakma, ám lehet, hogy ezt a szintet nem sikerül elérni. “Legfõképp azért, mert a vásárlók kivárnak: sokan arra kíváncsiak, hogy a 2017-ben átadásra kerülõ új lakások lejjebb tudják-e nyomni a használt lakások árait. Emiatt néhány ezer lakásvásárlás átcsúszhat a következõ évre.” - mondta a szakértõ.

Ugyanakkor Balogh László szerint korai temetni a használt lakások piacát, mert a visszafogottság könnyen átmeneti lehet. A jövõ év elsõ felében várhatóan még nem kerülnek átadásra nagy tömegben új lakások, így ezek még nem fogják tudni csökkenteni a használt lakások árait sem. Az ingatlan.com szakértõje szerint a tavaszi hónapokban - márciusban és áprilisban - számottevõen felfutó kereslet pedig alig érezhetõen, de még tovább növelheti a használt lakások árait. “2017 egyértelmûen az új építésû lakások éve lesz az ingatlanpiacon, ami egyben azt is jelenti, hogy a használt lakások árai vélhetõleg már nem emelkednek olyan drasztikus ütemben mint az elmúlt két évben.” - foglalta össze várakozásait Balogh László. Az ingatlan.com szakembere felhívta a lakásvásárlók és eladók figyelmét arra is, hogy ezekbõl a tendenciákból egyelõre még nem lehet kiolvasni az árcsökkenést.