36 százalékkal több új traktort vásároltak tavaly a gazdák
2023.01.09

Tavaly 4 536 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 36 százalékkal haladja meg a 2021-ben regisztrált 3 335-ös példányszámot. Ugyanebben az időszakban 1 711-ről 1 911-re emelkedett az eladott új mezőgazdasági pótkocsik száma, ami 11,7 százalékos növekedést jelent.

A kiugró növekedés több tényezőnek is köszönhető – mutatott rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Egyrészt kedvezőek voltak a támogatási lehetőségek: számos pályázati forrás aktivizálta tavaly a mezőgazdasági gépek piacát. Emellett a növénytermesztők közül azok, akiknek termését a súlyos aszály nem károsította jelentősebb mértékben, sokan dönthettek úgy, hogy a piaci terményár-emelkedések nyomán növekvő bevételeikből a későbbre tervezett gépbeszerzéseiket is előre hozzák. Örvendetes, hogy a gépesítettség műszaki színvonalának idei fejlődési ütemével a hazai mezőgazdaság ismét közeledni tudott a nyugat-európai országokban tapasztalható szinthez

A  traktormárkák közötti versenyben a John Deere tavaly közel ezer traktort adott el a DataHouse által közzétett forgalomba helyezési adatok szerint, ami a piac 21,4 százalékát jelenti. Stabilan tartja második helyét a New Holland 10 százalékos részesedésével. Tovább törtek előre az indiai Solis-Sonalika traktorok a magyar piacon: egy év alatt a növekvő piacon is 6,3-ról 9,9 százalékra tudták növelni részesedésüket, amellyel hajszál híján a második helyet is elcsípték. A Claas 6,4 százalékkal áll a negyedik helyen. A lista további helyein a Fendt, a Massey Ferguson és a Case IH márkákat találjuk egyenként 5-6 százalékos értékesítési aránnyal.